2012. július 27., péntek

Sysadmin Day

 
Ma van a sysadmin day, azaz a rendszeradminisztrátorok megbecsülésének nemzetközi világnapja. Ezt ma kellett megtudnom, pedig már több mint 10 éve van. Munkahelyen ennek megnyilvánulása: egész nap ingyen sütik, csokik, chipsek, kólák (mert hát ezen él az egy rendes admin nem?), délben meg ingyenebéd. Úgy látszik itt minden a kaja körül forog. Az ebéd currys csirke volt mindenféle formában meg hasonló ízvilágú tortilla. Halal hús volt így a muszlim kollégák is megehették, de volt vega opció is. Aki meg épp böjtölt a Ramadan miatt az hazavihette az egészet :) Ez utóbbit egyik kollégám is csinálja akivel körülbelül egy időben kezdtünk itt dolgozni. Nem tudom hogy bírja egész nap étlen szomjan, egy pohár vizet nem iszik ebben a melegben. Ráadásul elver ping-pongban...

A parkolóházunk tetején egyébként már vagy egy hete forgatnak valami filmjelenetet. Még nem sikerült rájönnöm mi a film címe. Annyit láttunk eddig, hogy a parkolóban kisebbfajta vándorcirkusz ütött tanyát, rengeteg lakókocsi, meg saját konyha, minden, a tetőről meg időnként nagy csattanások, dörrennések jönnek. Bruce Willist nem láttam.

Ma van az Olimpiai nyitóünnepség. Mivel nincs TV, kénytelenek leszünk letölteni és utólag megnézni a reklámok nélküli HD verziót ;)

2 megjegyzés:

  1. Tv helyett ajanlok egy USBs dvb-t vevot eBayrol... Legalabb ha van valami, meg tudjatok nezni. Gabor

    VálaszTörlés
  2. Köszi. Igazából nem panaszkodásnak szántam, tényleg jól megvagyunk TV nélkül már vagy 4 éve :)

    VálaszTörlés