2012. július 28., szombat

Edinburgh of the Seven Seas


Edinburgh of the Seven Seas egy település Tristan da Cunha szigetén. Teljesen véletlenül bukkantam rá egyszer, de nagyon megtetszett. Időnként újra eszembe jut ezért gondoltam írok kicsit róla. Amikor az ember megnyitja a google maps linket és szépen lassan elkezd kifelé zoomolni a térképen először csak annyit vesz észre, hogy jé, milyen jó kis tengerparti hely.  Aztán észreveszi, hogy ez egy pofás kis sziget, majdnem tökéletes kör alakkal. Biztos valamiféle luxus üdülőtelep. 
Alapossabban megvizsgálva már feltűnik, hogy maga a sziget nem más, mint egy körülbelül 2-3 kilométer átmérőjű tűzhányó. Erre azért már kikerekedik a szem. Ha még tovább kicsinyítjük a térképet kiderül, hogy az egész sziget gyakorlatilag a nagy büdös semmi közepén található az Atlanti Óceán déli részének kellős közepén, 2816 km-re Dél-Afrikától és 3360km-re Dél-Amerikától. Ez a világ legelszigeteltebb lakott települése, körülbelül 270 lakossal. Ha unják egymás arcát, vagy a gyerek nekiindul világgá menni akkor a legközelebbi emberlakta település légvonalban csak kicsit több mint 2400km, Szent Ilona szigete, ami szintén nem a jó megközelíthetőségéről híres, vagy, hogy mindenki odajárna mulatni. A vulkán egyébként 2062m magas, aktív és legutóbb 1961-ben tört ki. Felmerül a kérdés, börtön vagy katonai szigetről van-e szó, de nem, önszántukból élnek itt emberek.
 

Kis történelem. A szigetet 1506-ban fedezte fel egy portugál tengerész Tristão da Cunha. 1767-ben térképezték fel először rendesen, majd az első lakos 1810-ben érkezett, egy amerikai, Jonathan Lambert személyében. Távol mindentől kicsit elszaladt vele a ló, kinevezte magát tulajnak és kormányzónak meg átnevezte a szigetet majd két év múlva meghalt egy balesetben. Ezt követően Tristan da Cunha-t 1816-ban Nagy-Britanniához csatolták és a Szent-Ilona szigetére száműzött Napoleon őrzésére helyőrséget telepítettek rá (meg persze még sok más szigetre). Látszik, hogy nem értek a tengerészethez, mert el nem tudom képzelni, hogy lehet egy foglyot 2400km-ről őrizni. Állítólag stratégiailag fontos helyen fekszik. A kérdés mindenesetre 1821-ben, Napoleon halálával megoldódott és az őrök hazamehettek. Nem mindenki akart azonban elmenni, William Glass tizedes a feleségével meg a gyerekekkel maradt, néhányan még csatlakoztak. 1827-ben még mindig csak 14-en voltak. Gyakorlatilag az évek során arra járó hajókról szereztek feleségeket illetve hajótörések túlélőinek köszönhetően nőtt a népesség. Kalandos történet, hogyan lettek mára kb. 270-en. A sziget adottságaiból és az emberek számából kifolyóan érdekes családfákat lehet rajzolni, elég sok keresztbe nyilazással :) Összesen 7 családnév van a szigeten. Szépen lassan mindenki mindenkinek rokona lesz, vagy ha kicsit is távolabbi a rokonság hát rögtön összeházasodnak. Egyelőre még nem okozott komolyabb gondokat a beltenyészet, valószínűleg annak köszönhetően, hogy elég vegyes volt a kezdet (angol, olasz, holland, amerikai, dél-afrikai) de az asztma és a zöldhályog elég gyakori náluk. Azért én már nem mernék 100 év múlva odalátogatni (lásd: HP Lovecraft: Innsmouth)
 
 


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Három évente vannak választások, így alakul meg a 12 tagú tanács, illetve van még egy angolok által küldött Administrator. Minden föld közös és nagyon vigyáznak, hogy egyik család se gazdagodhasson meg túlságosan. Az állatállományt is erősen kontrollálják, hasonló okok miatt. A legtöbb bevételt a rákhalászat és a hozzá kapcsolódó feldolgozóüzem adja. Ezen kívűl érméket, kézműves termékeket és bélyegeket árulnak, ami tekintettel a nagy érdeklődésre elég sok hasznot hajt. Egy olyan levél és bélyeg amelyet az itteni postahivatal is lepecsételt sokat ér. Nagyjából itt véget is ér a lista. A turizmus nem jellemző, mert nagyon nehéz ide eljutni. Hét napos a hajóút Fokvárosból, Dél-Afrikából. 
 
Kikötni a tengerjáró hajók egyébként nem tudnak, a kikötő csak pici hajókat, csónakokat képes befogadni, de létfontosságú a halászat és a szállítás miatt. Mikor egy komolyabb viharban megsérült kemény meló és mintegy 6 millió font volt megjavítani. Egy retúr jegy turistának körülbelül 1000$, a szigetlakóknak 150, de rendszerint nem sok hely van a hajókon és értelemszerűen a helyiek, hivatalos szervek, orvosok, papok stb előnyt élveznek. Ha az ember lekési a "járatot", akkor várhatóan két hónap múlva jön a következő. Egyébként előzetes engedélyekhez kötött a látogatás. Ha az ember eljut ide állítólag nagyon vendégszeretőek és van szuvenírbolt is. 
 
 
 
 
 
A társasági élet meglehetősen be van korlátozva. Van egy kocsma és táncterem, ahol időnként bulikat rendeznek. A legtöbb szigethez hasonlóan az alkoholfogyasztás meglehetősen magas, átlagosan egy liter whisky fogy el fejenként hetente, ami a kereset nagy részét el is viszi. Munkanélküliség nincs, az önellátó életmód ad tennivalót bőven, vannak itt krumpliföldek, bárányok, marhák. A fiúk 15 évesen már halásznak. A lányok néha elmennek Szent-Ilona szigetére gimibe, de tanulmányaik végeztével legtöbbször visszatérnek a szigetre. Van egy helyi iskola, ma már több osztályteremmel, számítógépekkel felszerelt, de elég behatároltak a lehetőségek, meg tanár is csak 2 van, így ha valaki a szigetre téved, rendszerint bevonják kicsit az oktatásba is. Van egy állandó orvos és néhány ápoló, de ha komolyabb gond van akkor irány Fokváros. 



Utánanéztem Internet ügyben mi a  helyzet. A modern kommunikáció ide is beszivárgott, de azért nincs kánaán. 1998-ban telepítettek egy műholdas állomást. Egyetlen terminálon az Administrator irodájában volt hozzáférés elsősorban hivatalos kommunikációra. Ez körülbelül arra volt jó, hogy tudjanak emailt küldeni horribilis áron. Egy email egy átlagos napi keresetnek megfelelő összegbe került (6.5 font). Érdekességképpen: Csak magának a műholdas kapcsolatnak a létrehozása 50 font alkalmanként, majd ketyeg a 6.5 font percenként. Alternatívaként van egy rádiós alapú telefonkapcsolat Dél-Afrikába, azon keresztül lehet nemzetközi beszélgetéseket folytatni kb 1.5 fontért percenként. 2006-ban kormányzati támogatással telepítettek egy új VSAT állomást ami a 12 x 256 Kbps sebességével gyakorlatilag az itteni "szélessáv" megfelelője. Megnyílt a helyi Internet kávézó 4 géppel, és ma már minden helyi tud szabadon levelezgetni vagy Interneten vásárolni és megnézni az árut. Utóbbinál ugye elég nagy szívás volt hogy rendeltek valamit levélben vagy horroráron telefonon, pár hónap múlva megjött a csomag, kiderült hogy nem az amit vártak, majd pár hónap visszaút. :) Egyszer elfelejtették az induló hajóra feltenni a csomagokat, így abban az évben kicsit csúszott a karácsony :)


A hőmérséklet meglehetősen hűvös, az átlaghőmérséklet 15 fok. Van szél és eső rendesen. A növényzet szubtrópusi. Az Antarktisz közelsége miatt fókák, pingvinek, albatroszok is élnek a szigeten és közelében. Van még néhány kisebb lakatlan sziget is a környéken (Inaccessible Island, Nightingale Island, Gough Island) ahol ezek az állatok és növények zavartalanul élnek, távol az emberektől. Nagy ritkán kutatók vagy természetfilmesek azért megjelennek és jól megnézik őket. 
 
 
Ha valaki kedvet kapna a letelepedéshez el kell keserítsem, nem engednek be új bevándorlókat a szigetre. Esetleg lehet próbálkozni hajótöréssel a közelben, mint a régi szép időkben.
 




2 megjegyzés:

  1. szia Rodi,

    a Pitcairn Islands hasonló sztorival bír, csak talán még kalandosabbal. egyszer láttam róla egy késő nyolcvanak éveki dokumentumfilmet, majd alaposan utánaolvastam. szintén világvége, nincs rendes kikötő, csak csónakok, csak esővíz van a szigeten; sokkal kisebb a lakosság, és szerintem egy idő után begolyóztak: volt valami molesztálási botrány is 8 éve.
    Ettől függetlenül tök érdekes az egész:
    http://en.wikipedia.org/wiki/Pitcairn_Islands

    Puszi, Zsófi

    VálaszTörlés