Ugrás a hasznossági mutatómban

Ma sikeresen megcsináltam két jegyet, így elmondható, hogy végre tettem valami hasznosat is a cégnek. Mondjuk éppen ideje volt, mert eltelt egy hónap, fizetést már kaptam, de még egy pennyt sem termeltem. Röviden a jegyekről: Jegyekben kezelnek itt minden feladatot, műszakit, nem műszakit egyaránt. Tehát, ha mondjuk hideg van a földszinten és fázom, csinálok egy jegyet, amit az üzemeltetésben valaki észrevesz, a nevére veszi, állít egyet a klímán, én boldog leszek, hogy meleg van ő meg lezárja a jegyet. Ugyanilyen módon kezelik ha valahol valami elromlik vagy egy új hálózati megoldást kell kialakítani. Én az utóbbiból csináltam kettőt. Maga a feladat nem volt nehéz, de a jegykezelő rendszert meg kellett tanulni használni, illetve megfelelően le kellett dokumentálni a végzett feladatot. Lassít az is, hogy még nem mozgok otthonosan a gépen, nincsenek még jól összelőve, megszokva az alkalmazások, de majd belejövök. De azért nagy öröm volt ez, újabb mérföldkő. Ping pongban viszont visszaestem.

Ja és már 4. napja tekerek be a céghez. Az összesen 40km. Ez nem sok, de éppen a rövid táv miatt akkor is bevállalom ha épp lusta vagyok. Eddig szerencsém volt, mert jó idő volt reggel és este, de az időjárást ismerve ennek hamarosan vége lesz. Most éppen azon gondolkodom, hogy a majdnem 80 fontnyi havi buszbérlet árából nagyon jó kis biciklis szett jön majd ki, amivel télen-nyáron lehet haladni.

Amikor a kevesebb több

Korábban már írtam, hogy az új-zélandi bevándorlási rendszerben pontokat kell gyűjteni. Esetemben például plusz pontot ért, hogy a szakmám rajta van a hosszú távú hiánylistán (igazából, ha nem lett volna kár lett volna próbálkozni), vagy hogy 4-6 éves szakmai tapasztalatom van. Pontokat ér a végzettség is. A külföldön szerzett diplomát sokszor külön folyamat (meg persze egy kisebb vagyon) felméretni és elismertetni, de a BME szerencsére kivétel, simán megadják a pontot érte. Ez mind szép és jó, de a bevándorlási ügynök felhívta rá a figyelmünket, hogy a szakmai tapasztalatra viszont csak akkor kapom meg a pontot, ha fel tudom mutatni a szükséges végzettséget, ami előírás szerint Bsc. Gondoltam ez nyilván nem lehet baj, a jó kis 5 éves egyetemi oklevél az jobb mint a Bsc. De nem. :) 

A helyzet az, hogy egyrészt a bevándorlási hivatal itt is egy hivatal, tehát józanészt és belátást nem várhatunk el tőle, másrészt a jó kis hagyományos osztatlan képzést nyugaton nem mindig tudják hová tenni. Az első probléma tehát, hogy mivel Bsc az előírás, fel kell mutatni egy Bsc-t. A enyémet automatikusan viszont Msc-nek fogadják el, nem pedig Bsc + Msc-nek. Első ötlet az volt, hogy kérünk egy igazolást az egyetemről, hogy diplomám megfelel egy Bsc + Msc kombónak. Így hát írtam egy emailt a dékáni hivatalnak. Igaz nagyon gyorsan válaszoltak, de ilyen igazolást azonban nem adtak mert a közoktatási törvény és a kétnyelvű oklevélmelléklet egyértelműen leírja, hogy mi a helyzet. Ezt viszont a másik hivatalnak nem lesz jó... Jött a B terv. El kell ismertetni a diplomámat a megfelelő hivatalos új-zélandi szervezetnél (NZQA) és akkor valószínűleg elismerik Bsc-nek. Szépen összeraktam a dokumentum csomagot és kipostáztam az ügynökünknek aki minden egyebet intézett. Telt múlt az idő, és kicsit több mint egy hónap múlva most megjött az eredmény.  Kaptam egy Bsc-t, és egy Bsc with Honours degreet. (utóbbi ha jól értelmeztem NZ-ben egy 4 éves képzés eredménye szokott lenni). Állítólag szerencsém volt, mert az utóbbi időben másoknak is benyújtották a kérelmét de nekik "csak" a Honours degreet írták rá a papírjukra, ami azt jelenti hogy nem kapják meg a pontot, mert nincs Bsc-jük... Megáll az ész :) A lényeg, hogy még egy akadály letudva. Ez a példa jól illusztrálja, hogy az ember miért fogad ügynököt és fizet neki sok pénzt. Én biztos csak akkor szembesültem volna ezzel, amikor kihúznak és szólnak, hogy sorry, de hibásan igényelted a pontokat, nincs is meg a szükséges, buktad a pénzt és próbálkozz újra... Valószínű agyvérzést kapok. És az se segített, hogy már ötvenszer átolvastuk a mindenféle szabálykönyveket, mert hát ki gondolná hogy egy 5 éves képzés nem übereli az alapképzést. 

Jelenleg egyébként nem vagyunk a kalapban. Ennek az az oka, hogy a múltkor befizetett részvételünk 6 hónap alatt lejárt, és mivel továbbra sem látszik változás a ponthatárokban inkább kivárunk. Egyébként is szeretnék eltölteni Londonban legalább egy évet, másrészt meg érdemes kivárni amíg összejön a 6 év szakmai tapasztalat, mert az plusz öt pont. Ez már csak pár hónap. Igaz addigra öregebb leszek, és az meg mínusz öt pont :) Viszont a ponthatárokat nem egyszerűen egy számmal húzzák meg, hanem mellé tesznek olyan kitételeket is mint például "legalább 10 pont szakmai tapasztalatra". Ilyen szempontból egy fokkal jobban állok majd. Várni azért is érdemes, mert sok helyen olvastam, hogy az utóbbi idők bevándorlási politikája nem igazán szerencsés, rossz irányba mutat. Például az előirányzottnál kevesebb embert engednek be (2 évvel ezelőtt a pontjaimmal már kihúztak volna), az iparban meg nehezen találnak szakembereket, ráadásul mindezek miatt lecsökkent a bevándorlási hivatal bevétele és ezért gondjai vannak a büdzsével, amit mindenféle egyéb gusztustalan illetékkel próbál kompenzálni. :) Szóval előbb utóbb fognak változtatni, remélhetőleg jó irányba. Addig is jól elvagyunk itt, nézzük az esőt. :)

Tréning, Vizsga, Bicaj

További élményekkel gazdagodtam.

Múlt héten megvolt a 4 napos belépő oktatás. Nem mondom, hogy nem volt benne némi agymosás, de összességében hasznos volt szerintem. Nekem már csak azért is, mert végre volt egy konkrét feladat, program amit csinálhattunk, nem csak az "okosodjál kedvedre". A cég minden területéről érkeztek emberek, elmesélték mivel foglalkozik az ő csapatuk, hogy illik bele a nagy egészbe. Volt itt mindenféle előadó. A coaching kurzusokat is tartó vérprofitól (ő nyerte végül a legjobb előadónak járó díjat) kezdve az igazgatókon át az egyszerű jómunkásemberig. Tanulságos volt még a másnapos, "most mi is van?"  életérzést átadó pénzügyes lány esete, amit senki nem tudott hova tenni, de legalább vicces volt, illetve az elsőprő energiával berobbanó zizis recepciós csajok előadása.

Mi zöldfülűek 3 csapatra voltunk szétosztva és pontokat kellett szereznünk, leginkább kérdések megválaszolásával. Utolsó napra pedig egy-egy ütős prezentációt meg csapat logót kellett készíteni. Bár a mi videónkat én vágtam össze, ennek ellenére sajna nem mi nyertünk. :) De a logónk kétségkívűl nekünk volt a legjobb!

Az utolsó nap végén, pénteken az "újak" és a "régiek" csaptak össze. Voltak könnyű és nehéz feladatok, előbbi 2, utóbbi 5 pontért. Húzni kellett és a kártyán szereplő szót elmutogatni. Az egyik srác a mi csapatunkból kiment és húzott egy nehéz szót. Elég érdekes produkciót adott elő, de lövésünk nem volt miről van szó. Amikor lejárt az idő, és megkérdezték mi volt a szó, azt mondta: "difficult". Erre újra megkérdezték, hogy jó-jó, de mi volt a szó? Megint "difficult". Erre leesett, hogy rossz oldalát olvasta el a kártyának. A nagy röhögés után húzhatott még egyet.  Utána sörözés, kajálás valamint elhúzódó ping-pong és csocsómeccs volt a hátralévő program.

Voltam vizsgázni! Ezen már régóta izgultam, hiába tudtam hogy könnyű és már első nap átmennék, de éppen ezért ciki ha valamiért mégsem sikerül. (Aki tud Cisco-ul annak röviden: spanning-tree, access/trunk config, etherchannel, static routing, HSRP, VLAN-ok, VTP, meg subnetting kb. ennyi.) Vizsgázni az adatközpontban kellett. Ez plusz izgalmakat okozott, mert helyileg máshol van, így vonatozhattam meg buszozhattam, ami ráadásul 10 font volt összesen. :) Elég korán indultam el, így túlságosan hamar érkeztem meg a vonattal, ezért aztán úgy döntöttem addig is bolyongok egyet a helyi óriásTescoban, megnézem mi van benne. Mire kijutottam el is ment az idő, túlságosan is, ráadásul kiderült, hogy a buszom nem éppen ötpercenként jár és dugó is van :) Rohantam, így is elkéstem, viszont ez senkit nem érdekelt. Bejelentkeztem, majd jött egy fura arc egy mopsz szerű kutyával és fellkísért. Kiderült, hogy "hozd be a kutyádat" nap volt náluk, így Wolfy velünk nyomta végig. Kiderült, hogy nincs igazán semmi előkészítve, és hogy az első feladatom, hogy rakjak össze magamnak egy gépet meg egy monitort egy halom össze-vissza gabalyodott kupacból. Hamar rájöttem, hogy ez nem vicc. Némi szenvedés után aztán lett gép. Persze hálózat nem volt, kicsit dugdosni kellett azt is. Mire működött már eléggé leizzadtam a futástól meg az asztal alatt mászkálástól, kezdődhetett a vizsga. Könnyű volt. Az írásbeli és labor résszel is korábban végeztem, így javarészt arra kellett várnom, hogy a kísérőm meg a blöki előkerüljön és haladhassunk tovább a procedúrával. Találtam egy magyar zászlót is a falon, de a gazdáját nem sikerült meglelni. Maguk a labor eszközök egyébként az USA-ban voltak, és az egészet ott is javították ki az ottani adatközpontosok. Kérdés, minek kellett ezért ide buszoznom. Viszont mikor kész  voltam körbevezettek odabent! (Wolfy ide már nem jöhetett be) Mivel odahaza is jártam már hasonló helyeken azért annyira nem lepődtem meg, de tény, hogy méretben jóval nagyobb volt minden eddiginél, pedig csak 1 szintet láttam a kettőből. Összesen 74 000 négygyzetlábnyi (milyen hülye szó) azaz kb 7000 négyzetméternyi szerver, hálózat meg storage. Minden szép, rendezett, minden kábel a helyére fésülve, még a levegő is csak a megszabott irányban áramlik mindenfelé. Az itteni legjobb dolgozók (DC Heroes) egy nevüket jelző designos kockát kapnak az álpadlóban. Kiderült az is, hogy totál hülyeséget írtam a múltkor. Nincs itt 100% megújuló energia. Habár törekednek sokmindenre a "zöldség" jegyében, azért a jó öreg szén adja itt javarészt a kraftot. Volt még egy érdekes rész, kb. a múzeum kategória. Itt tárolják azt a párszáz maradék whiteboxot (régi típusú elavult nagydarab szerver) amit valamiért még nem sikerült leszerelni. Olyan hang van bent mintha valami intenzív osztályon csipognának a vészjelzők. Azért sípolnak, mert az egyik vinyó bedöglött némelyikben. Van egy ember aki naponta körbejár, meghallgatja őket és felírja a betegeket. De lassan elpusztul mindegyik.

A bemutató után visszamentem a főhadiszállásra de hiába vártam az eredményre. Később este még otthonról lecsekkoltam a mailt. Az írásbeli 81% lett (ez szomorú, de nem volt kivel vitatkozni, pedig sok zavarosan feltett kérdés volt) a labor meg 98% ami jó. :)

Végül: megjött a biciklim otthonról! A futár éjszaka, kicsivel hajnali 1 után állított be vele. Sisak, tartalék cuccok, pumpa, lámpák minden. Sokáig nem örömködtünk, visszazuhantunk az ágyba. Viszont nagyon jól jött, hogy pont most hozták meg, mert pénteken busz sztrájk volt. Persze ez csak csütörtök délután derült ki, akkor is úgy hogy "még nem tudni". Péntek reggel nézem az LKV honlapját és persze nem volt kiírva a főoldalon, hogy akkor van-e sztrájk vagy nincs. Valami teljesen más esti újság honlapján találtam meg az infót, hogy van. Úgyhogy felraktam a teát és nekiálltam összerakni a bringát. Végül egész jó időt mentem, csak negyed órát késtem, mert a fékekkel sokat elszöszmötöltem. Bicikli út nincs, néhány helyen van kb. egy 50-200 méteres csík. De mivel szinte mindenki kocsival megy, nagyrészt üresek a járdák :) Majd megnézem a kreszt, hogyan kellene itt kultúráltan haladni.

Eltelt az első hónap

Éppen most vagyunk itt egy hónapja, ami ugyan nem olyan sok, de talán már túl van a "nyaralás" kategórián. :) Ebből egy hét lakáskeresés, 1 hét berendezkedés, 2 hét munka. 

Munka

Bár a munkát olyan nagyon keménynek nem nevezném, az elmúlt két hétben senki nem nézte mit csinálok, hol vagyok, akár aludhattam volna otthon egész nap. Persze igyekszem hasznosan tölteni az időt, utánaolvasok dolgoknak, kérdezgetek, tanulok stb, de azért kicsit ad-hoc jellegű az egész. A sales kollega, aki velem együtt kezdett, tréningről tréningre jár, alig van egy szabad perce. A hálózatosokat úgy látszik jobban kímélik, szerintem nagyon helyesen. Ennek megfelelően rohamosan fejlődöm ping-pong-ban és csocsóban, darts készletet sajnos venni kell, mert itt csak 1 db van. Megtapasztalhattam ezen kívűl az open-office irodák talán egyetlen igazi nagy előnyét; rendkívűl tág teret ad a célbalövős játékoknak (NERF gun, szivacslövő). Egész nap hallani a játéggolyók süvítését. Van akinek mini pisztolya van, van akinek nagyobb hatlövetű, de láttam már bazinagy állványos rohamlöveget is, a szegény ember meg egyszerűen kézzel dobja. Én már kinéztem egy mesterlövész puskát... 

Mellettem ül egyébként az egyik nagy mókamester, úgyhogy nagyon résen kell lennem, főleg lezárni a gépet ha elmegyek, mert ha csak egyszer is elfelejtem...

Nem mondtam még, hogy a legelső csapat meetingen a főnököm közölte, hogy megy. El a cégtől, ha jól emlékszem 7 év után. Úgy láttam ez kicsit mindenkit sokkolt. Nem csak oszlopos tag volt, annak idején ő volt egy személyben a hálózatbiztonsági részleg, ami mára 3 nagyobb csapatra nőtte ki magát. (van egy SMB, egy Enterprise, meg egy kiemelt ügyfeleket kezelő team, én a középsőben vagyok) Ezen kívűl egy másik kolléga távozását jelentette be. Ez rám nézve annyit jelent, hogy amikor végre elkezdek dolgozni, akkor jóval több munka lesz várható, mert az én csapatomban a főnökkel együtt 4 fős hiány lesz. Viszont addig nem kezdhetek el dolgozni, amíg le nem tettem a belépő vizsgát. Ez egy általános műszaki alapvizsga, minimális szintű hálózati és Cisco tudást tesztel, viszont amíg nincs meg, nem adnak jelszavakat az embernek. Letenni csak min. 3 héttel kezdés után lehet. Múlt héten ketten mentek neki, az egyik srác sajna elhasalt. Ez több okból szívás. Egyrészt nagyon bosszantó tud lenni, másrészt kicsit ciki, harmadrészt most még három hetet malmozhat amíg újra próbálkozhat. Lassan kezdek én is izgulni. Úgy tűnik a vizsgán az a lényeg, hogy az ember ne mérnökként gondolkodjon, hanem azt csinálja meg amit kérnek tőle, még ha tudja, hogy hülyeség, akkor is. Ellenkező esetben csak megy az idő, és mivel nincs vizsgáztató akinek magyarázhat az ember, szépen el fog hasalni. Érdekesség még, hogy a vizsga labor részét az amerikaiak javítják ki, így előfordulhat, hogy csak másnapra van eredmény. Hát remélem nálam nem így lesz. 

Mindenesetre a rózsaszín felhők is kezdenek oszladozni a fejemben. Tudjuk ezt be annak, hogy ez még csak a második munkahelyem. Fogalmazhatunk például úgy, hogy a cég marketinges, HR-es és egyéb arculatával itt sem tud mindenki teljes mértékben azonosulni, de mondhatnám úgy is, hogy a kissé megfáradt, cinikus senior mérnökember példányai itt is fellelhetők. :) Meg ahogy elnézem lehet, hogy fenesok a munka, de itt sem hatékonyabbak az emberek, meg szétesnek a két párhuzamosan végzett feladat között beeső harmadik "most azonnal lécci" hívástól. Mivel nem vagyok egy nagy multitasker (soros férfi aggyal rendelkezem én is) ezzel még lesznek gondjaim.

Otthon

Örömmel jelentem, hogy a junkfood korszaknak vége. Amióta itthon vagyunk és az alapvető dolgokat (tepsi, alapanyagok, tányér stb) beszereztük nagyon jó dolgom van. Sorra készülnek az otthon megszokott finomságok, sőt újdonságokat is kipróbáltunk. Csináltunk (erről a többes számról még nem sikerült leszoknom...) például házi sütésű kenyeret, de nem olyan gépit ám, hanem hagyományos, kézi dagasztásút, kovásszal meg mindennel. Azon kívűl, hogy nagyon finom, meg jó móka formázni egyetlen nagy baja van: sok idő amíg elkészül. Az idő nagy részében csak ücsörög a tészta a melegben. A legjobbat pedig még nem is mondtam: hómméd kakaóscsiga!!! Legjobb :)

A szokásos dolgokat itt is be tudjuk szerezni, sőt, van itt sok minden más is. Pl déli gyümölcsök jóval olcsóbbak és szebbek errefelé (ananász, mangó stb), meg láttunk jópár olyat aminek a nevét nem tudtam megjegyezni. Majd kísérletezünk. Mákot viszont nem sikerült szereznünk. Láttunk már, de csak kis kiszerelésben és drágán, úgyhogy kénytelenek leszünk vagy online rendelni, vagy otthonról küldetni. A másik a mustár. Itt nem rajonganak érte, úgyhogy van dijoni, angol (ez inkább tormára hasonlít szerintem), meg amerikai. Egyik sem az igazi. Nem baj, jön a mákkal együtt.

Sok csomagunk megjött már, csak pár kevésbé létfontosságú, no meg a biciklit van hátra. Nagyon csínján bántunk a csomagokkal, mert úgy számoltuk, hogy a legtöbb dolognál nem éri meg kiküldeni, mert olcsóbb kint megvenni. Ebben elég nagyot tévedtünk. Találtunk egy magyar futár céget, amely relatíve olcsón visz ki gyakorlatilag bármit. Így utólag azt mondanám, hogy gyakorlatilag mindent megéri kivitetni, mert nagy tételben még olcsóbb a dolog, és talán a műanyag szemetesvödör képezi a hatáereset kategóriát, aminél nagyjából ugyanott van az ember, mintha itt megveszi, de minden más egyértelműen megtérül. A jól ismert hazai (P betűs) csomagküldő időgarantált expressz csomagját meg el lehet felejteni, eddig kétszer vettük igénybe, mindkétszer legalább két napot késtek, ami vicc. Nem beszélve arról, hogy mivel nem akartunk a bazi nehéz csomagokért a postára menni, egész nap otthon ücsörögtünk, várva a szállítót. Esetleg annak, akit ez nem zavar megérheti, mert ha az ember megteszi a tétet, akkor jó eséllyel nyer (tehát késnek), ilyenkor pedig visszajár a teljes feladási díj, tehát gyakorlatilag ingyen van a dolog :) Működik, mi visszakaptuk, de azért többet nem játszunk. 

Szórakozás

A királynő épp most ünnepelte uralkodásának 60. évfordulóját (Diamond Jubilee). Ez eléggé áthatott itt mindent, látszott, hogy ez egy óriási biznisz (gyakorlatilag volt itt minden amit az ember elképzel, csak nemzeti színekben), ugyanakkor amolyan jóféle össznépi együttlét is lett belőle. Aki nem menekült el a városból az sokféle eseményen vehetett részt, meg országszerte kerti partik és hasonlók voltak mindenfelé. Sőt, ezek az ünnepségek némileg kisebb kiadásban de sok más kötődő országban (pl Ausztrália, Új-Zéland, India stb) is lezajlottak. Itt Londonban volt egy vízi parádé (mindenféle hajókkal meg csónakokkal a királynővel együtt több ezren hajóztak a Temzén), nagy koncert, felvonulások stb. Tekintettel a meglehetősen pocsék időjárásra, a tömegiszonyunkra, no meg arra, hogy ennyire még nem lettünk brit hazafik mi inkább otthon sütögettünk, meg a közeli parkokat fedeztük fel.

Amit nagyon szeretünk Londonban, az az egymás hegyén-hátán lévő kisebb nagyobb parkok. Mindegyik szép, zöld (na jó ennyi esővel könnyű), rendezett, sokszor mókussal vagy más jószággal (madarak, kacsák, libák, hattyúk, róka), néha tóval feltúrbózott :) Sikerült találnom viszonylag közel hozzánk egy nagyobbat, ami már inkább erdőféle, egyik nap azt jártuk be. A neve: Black Park. Tetszett nekünk nagyon. Volt egy nagyobbacska tó is benne ahonnan szemtelen kacsák és libák jöttek ki amint meglátták, hogy elővettük a szendvicseinket. A kacsa jó poén volt, de a liba kicsit már túl nagyra nőtt szerintem. 

A mostani hétvégén Windsorba látogattunk. Egyben ez volt az első itteni közös vonatozásunk is. Itt annyit megjegyeznék, hogy érdekes élmény mikor a peronon állva az ember mellett elsuhan egy szerelvény körülbelül 100-zal... Van hangja és huzatja. :) Itt a gyorsvonat tényleg gyors, és nem lassít az állomáson, ha nem áll meg. Ijesztő. Szóval megérkeztünk. Sikerült az egyetlen jó napot kiválasztani a héten, így jó időben, eső nélkül tudtuk körbejárkálni a kastélyt. Most nem mentünk be, mert a jó időt itt meg kell becsülni, inkább kirándultunk tovább. Innen egy nagyon hosszú, több mint 4km-es, nyílegyenes, gesztenyefákkal szegélyezett út vezet egy lovas szoborhoz (Copper Horse). Elég impresszív látvány ahogy az ember végigsétál rajta. Mármint az úton. 

Mi azonban balra el, és megpróbáltunk eljutni a folyóparthoz. A tegnap lerajzolt térképemnek sok hasznát nem vettük, mert mint kiderült, a környék tele van királyi és más magán birtokokkal, így pont azok a részek meg gyalogösvények amiket kinéztem le voltak zárva. Én széttártam a karom, hogy ez a google Earth-ben felülnézetben nem látszódott... Azért nem adtuk fel, és egyszer csak kibukkantunk egy hídnál és ott voltunk a Temze parton. 

A parti sétány nagyon hangulatos. Mindenféle villákat, parti nyaralókat, hajókat láttunk mindenfelé, meg persze a szokásos vízi jószágokat. Egy öreg baglyot is találtunk. Dobby-nak hívták, válaszolt a huhogásunkra, de aztán ránk nézett, besértődött és utána már nem lehetett szóra bírni. Végül visszasétáltunk a kastélyhoz, ahol szomorúan vettük tudomásul, hogy a cukrászdában fél órával zárás előtt már nem adnak süteményt a megfáradt utazónak, csak elvitelre, azt meg nem akartuk. Nagy kár, mert az első olyan hely volt itt Londonban, ahol szemmel láthatóan süteményt értettek a sütemény szó alatt, és nem valami cukormázas, tarkadrazsés förmedvényt. Nem baj, visszajövünk még. 

Moziba is el akartunk menni, van egy IMAX mozi a közelben, de elkövettem azt a hibát, hogy elolvastam a kritikákat. Ezek után nem volt egy film se, amiért hajlandó lettem volna a borsos jegyárat kifizetni. Ha lesz egy nézhető 3D-s film biztos, hogy elmegyek, mert végre egyszer akarok látni egy IMAX 3D filmet. 

Életérzés

Jól érezzük magunkat, London úgy általánosságban élhető helynek tűnik. Jártunk egy pár rosszabb környéken is, nem értek attrocitások. Persze nem keressük a bajt :) Még meglepődünk, amikor kedvesek az eladók vagy banki alkalmazottak vagy szó nélkül visszaadják valaminek az árát mert meggondoltuk magunkat. (Elvileg ha veszek egy csokit, de nem ízlik azt is visszavihetem. Ezt azért még nem próbáltuk :)) Múltkor a busz megállt, leállította a motort, mert megvárta míg a felszálló ember elment felváltani a pénzét a közeli boltban. (Néha egyébként megáll azért is hogy sofőrt cseréljenek útközben. Jópofa, 5 perces művelet ez is.) A zebránál megállnak az autók. Persze gondosan felkészültünk pszichológiailag is a költözésre, így tudjuk, hogy ún. "kúltúrsokk"-ban van részünk, ami majd szépen elmúlik, meg majd meglátjuk a negatívumokat is hamarosan. Persze vannak furcsaságok, meg szokatlan dolgok is, de így elsőre tetszik nekünk itt. Kicsivel több napsütést meg keverőcsapot el tudnék fogadni még, de hát nem lehet minden tökéletes.