Érdekes jelenség van a munkahelyen a 12 fős csapatomban. Borzasztó nagy az elvándorlás. Az utóbbi 6 hónapban 6 ember távozott! Nagyjából havonta lelép valaki. Pont pár nappal ezelőtt számoltam ezt ki ebédnél valakivel és fogadtunk, hogy akkor következő hónapban ki fog kilépni. Erre egy hét múlva ment is valaki. Ráadásul nem is nyertem. Az egyik mókamester távozik, aki sokat segített nekünk, újaknak. Gyakorlatilag a 6 hónapommal már lassan az "öreg rókák" táborát erősítem. Van egy 6 éve itt dolgozó ős-tag, utána jön néhány 1-2 éves, aztán a frissek.
Mindez persze pozitív hatásokkal is jár, sok a búcsúbuli. Most is volt egy pénteken. Jó mulatság volt, hogy megérkezésünk után vagy fél órát álltunk kint a hidegben, várva, hogy a tűzoltók végre kikapcsolják a nem létező tüzet jelző riasztókat és be lehessen menni. Mondjuk mi jobban jártunk mint azok a szerencsétlenek akiket a közeli konditeremből zavartak ki egy szál törülközőbe csavarva. :)
Másik pozitívum, hogy gyakorlatilag óriási lehetőséget kaptunk, hogy megmutassuk mit tudunk és léphessünk előre. Például már csak egy 3-as szintű mérnökünk maradt, akivel ráadásul rengeteg a probléma és a konfliktus. Gyakorlatilag nem tölti be a funkcióját, sőt, sok problémát generál. A 2-es szintűekből már több van, de ezek nagy része is újonnan felvett, kevés a tapasztalt. Mindezekből már kiolvasható, hogy mi lehet a negatívum. Gyakorlatilag a legtöbb dologra magának kell rájönnie az embernek, mert nincs kit kérdezni, vagy ha van is elfoglalt. Nem nagyon lehet problémát eszkalálni se, pláne nem a már említett hármas szintű kolléga felé, úgyhogy addig kell agyalni a egy problémán amíg meg nem oldja az ember, vagy meg nem oldja önmagát. Ennek mondjuk én örülök, mert jobban lehet fejlődni. De lesz ebből még gond, mert amikor ömlik be a feladat nincs idő egy ilyen lassú, gondolkozós hibaelhárításra.
A főnök érthetően nem örül a folyamatnak. Hogy mit tesznek ellene, azt még nem látom. Mondjuk nem nagyon lehetett ezt megállítani. Mielőtt én megérkeztem, jóval kevesebben dolgoztak a csapatban és gyakorlatilag betemette őket a munka. Volt, hogy akár 100 várakozó feladat is volt az 5-6 emberre, közben folyamatosan telefonok érkezetek, hogy miért nincs még valami kész, és minden sürgős volt persze. Így az egész afféle idegbeteg call-center jelleget öltött, amolyan "bejövök a gyárba ticketet darálni" érzést. Szerencsére ezt akkor észrevették, ezért vagyunk mára 12-en (ami szerintem még mindig kevés), és kezelhetőbb a dolog, marad minimális idő tréningre is meg egyéb kisebb projektekre. De akik az előző időszakot végignyomták elkezdtek munkát keresni és szép lassan elmentek. Sokan közülük jó mérnökök, akik jóval többre képesek (és vágynak is) mint amire itt lehetőség van. Én is látom (mondjuk ezt én már a jelentkezéskor tudtam), hogy itt viszonylag szűk és behatárolt a mozgástér. Amint az ember ebben otthonosan mozog és már rutinszerűvé válnak a hétköznapjai, vagy túl sokáig kapja a nyomást, értelemszerűen továbblép. Ez pedig körülbelül 1-3 év. A mérnökök legfőbb ellensége az unalom és a kihívás (nem egyenlő a szívással) hiánya, és ezt pénzzel is nehéz hosszú távon pótolni.
Jó dolog viszont, hogy a sok újonnan felvett együtt szocializálódik :) Mikor megjöttem egy viszonylag csöndes társaságba keveredtem, ahol mindenki a munkába temetkezett. Most pedig jó a hangulat, dumálunk, szívatjuk egymást, elmegyünk néha lazítani együtt. Múltkor voltunk airsoftozni, saját szervezésben, végül csak 3-an (mármint csak 3-an a munkahelyről). Én mondjuk nem leszek állandó tag (elég fárasztó 6 órán keresztül rohangálni miközben sokszor eltalálnak, ami meg fáj), de a lengyel srácnak nagyon bejött. Máskor vacsorázni vagy sörözni megyünk. Szóval az újonnan csatlakozók pozitív hatással vannak a csoportdinamikára :D
Összességében örülök neki, hogy így egy szinte újonnan alakuló csapatba sikerült bekerülnöm, ahol a főnök is új. Sokkal több így a történés, az újdonság, a motiváció.
