Update

Nem mintha ne lennének új információk, de mostanság másra koncentrálok, így a blogolás háttérbe szorul.  Azért megpróbálom összefoglalni az utóbbi idők történéseit.


Két hetet töltöttem az SMB (kis ügyfelek) csapatában, egy tech-csere keretében. Ilyenkor két mérnököt kicserélnek, így kölcsönösen belelátnak egymás csapatának munkájába, tanulnak új dolgokat, ellesnek ötleteket stb. Én élveztem. Úgy jellemezném mint egy szanatórium megfáradt, kiégett mérnököknek. Mivel szinte minden futó projektjét eldobja az ember (átadja másnak, hiszen a dolog lényege hogy a másik csapat munkájában vegyen részt), hirtelen felszabadul. Kevesebb a telefonhívás, a káosz. Volt mindenre időm befejezni, nem kellett egyfolytában multitaskingolni. Csomó ügyfélnek 1 tűzfal 1 szerver volt az egész hálózata, de sokszor még tűzfal se volt :) Szóval két hétig jó volt pihenni, de azért sokáig nem bírnám az unalomba belehalnék.

Aztán visszatértem az enterprise csapatba. Sok új ember érkezik megint, ezért átalakítják az ülésrendet. Ez szomorú mert a mostani helyem nagyon jó volt, kialakult egy jó társaság. Ez most szétrobban. A növekedés átka.

Új főnököm is lett, mert a jelenlegi már nem tudta a 20 fő fölé duzzadt csapatot menedzselni. Sokat még nem tudok erről mondani, volt egy egy órás bemutatkozó beszélgetés, szimpatikus volt.

Kedvenc I betűs kollégánk elhagyta a céget. Nagy sírás rívás ezúttal nem volt. Sok sikert kívántunk.

Megint voltunk airsoftozni. Ezúttal céges pénzből. Sokkal jobb volt mint múltkor. A titok abban rejlik, hogy a ember nem a csapatával marad (jó eséllyel hamarosan felrobban vagy simán lelövik) hanem nekiindul egyedül magánakciókat végrehajtani a sötétben :) Tovább növelte az élvezeti értéket a kölcsönkapott shotgun, amivel sikerült jó pár enemyt kilőni. Ja és ezúttal nem nekem lőtték ki a tökömet, hanem én lőttem ki másét. :)

A Rackspace lett a UK 7. legjobb munkahelye közepes méret kategóriában. (nagy méret 5000 fő fölött van csak). A tavalyi rossz helyezés (már ha a top 100-ban lenni egyáltalán rossz lehet) után nagyon ráfókuszáltak a témára. Szóval mindenki örült, és egész héten ünneplés zajlott. Minden napra más meglepetést tartogattak. Például óriási csokifondü, élő zene, fagyiskocsi, vattacukor stb. Utolsó nap estére pedig arab stílusban berendezték az ebédlőt és volt kaja pia hastánc vízipipa meg hasonlók.

Két vizsgát letudtam időközben, éppen ma az utóbbit, így már csak egy maradt hátra a certhez.  Azt vettem észre, hogy kezdi elveszíteni a varázsát ez a Cisco vizsgázgatás, kezd egy kicsit nyűggé válni. Ha ezen túl leszek valószínűleg F5 vagy Brocade lesz az új téma.

Előléptetés

Péntek délután szólt a főnök, hogy van-e 5 percem.  Nehéz ilyesmire nemet mondani, úgyhogy mentünk is a tárgyalóba. Kiderült, hogy átmentem a próbán és második szintű mérnök lettem. Visszafogott, professzionális mosoly :)

Előző héten volt egy 2 órás interjúm. Az első felében szakmai kérdéseket tettek fel senior mérnökök, a másodikban meg két főnök (az enyém és még egy másik csapaté) kérdezgetett. Nagyon izgultam, de így útólag, persze, már nem tűnik olyan nehéznek. Mondjuk az olyan kérdések, mint: szerinted ki a leggyengébb a csapatban és miért, azért nem igazán kellemesek. 

Ez az egész előléptetési procedúra azóta alakult ki, hogy én csatlakoztam. Azelőtt nem létezett, legalábbis nem volt ennyire formalizálva. Most már vannak mindenféle leírások, mátrixok, folyamatok, amik megmondják, mit hogyan kell és mi voltunk (3 ember lépett most előre) az elsők akiken kipróbálták. Szerintem jól működik :)

A munkakör nem igazán fog megváltozni. Egy két dologban nagyobb elvárások lesznek, kicsit eltolódhatnak hangsúlyok, de itt nagyjából mindenki ugyanazt csinálja. A magasabb szintűektől azt várják el, hogy segítsék a többieket, tartsanak rövid oktatásokat, komplexebb problémákon dolgozzanak, eszkalációs pontok legyenek. Egy jó ideje kettes szintű munkát végzek, így inkább csak tovább kell erősíteni a képességeket.

Jövő héten ünneplés lesz. Kb 50 éhes szájat kell majd ellátnunk pizzával. Még jó, hogy 3-an vagyunk.

Évindító

Pár hete megvolt a céges évindító. A karácsonyi buliról a meditálás miatt lemaradtam, de cseppet sem bánom. Szűk mintavételem alapján nem volt akkora veszteség. Ha én ilyet rendeznék három dologról biztosan gondoskodnék: legyen elég mennyiségű és minőségű kaja, pia és tér a sok embernek. Érdekes, hogy ezen legtöbbször csúnyán elvéreznek a cégek. Értem én, biztos a költség, de akkor már inkább odaadnám jutalomként, minthogy egy langyos bulit szervezzek.

Az évindítót minden próbálkozásom ellenére sem sikerült megúszni. A legrégibb motorosok maradtak hátra ügyelni, a főnök kikötötte, hogy az újaknak mindenképpen részt kell venni. 

Ezer embert kellett egy helyre bezsúfolni, úgyhogy egy színházat béreltek ki ahová buszokkal vittek át minket. Sikerült már az elején elszakadnom a csapatomtól, úgyhogy aznap már nem láttam őket, mert én fennt ültem az emeleten, ők meg lent. Viszont így jobban láttam, meg tudtam olyanokkal beszélgetni akiket nem látok mindennap. 

Öltönyös vezetők unalmas monológjai helyett "tréfásra" vették a figurát. A fő motívum a szuperősök voltak, utalva arra, hogy idén legyünk mi is azok és termeljünk sok profitot. Volt már szerencsém multis évindítókhoz. Egy érdekes különbség volt, hogy a bohóckodásban meg az előadásban fele részt kollégák vettek részt, önként és - néha szó szerint is - dalolva. Ettől kicsit az az érzése lehet az embernek, hogy valahol ő is részese ennek az egésznek, és nem csak egy jól megkomponált észosztás és motiválás történik felülről. Én mondjuk továbbra is abban hiszek, hogy egy cég (főleg ekkora) elsősorban a részvényeseiért és tulajdonosaiért van. Amíg jön a bevétel és a folyamatos növekedés a vezetőknek lehetnek akármilyen vízióik és lehet költeni játékszobára. De azért azt el kell ismernem, hogy meglehetősen jó a vállalati kultúra, a hangulat, a közvetlenség, és nagyon igyekeznek, hogy az exponenciális hízás ellenére ezt valahogy megőrizzék.  

Mindent összevetve voltak jó poénok, beöltöztek a vezetők is, kiosztották a legjobbaknak járó jutalmakat. Jó volt a hangulat, volt fagyi meg mindenféle snack. Már csak a másfél órás hazaút volt hátra a hihetetlen dugóban.

Elindult az év :)

Hóhelyzet

A hó itt különleges dolog, mert eleve nagyon ritkán esik és akkor is többnyire azonnal olvad. Pénteken azonban icipicit hidegebb volt és rákezdett. Sőt, megmaradt! Valahogy az emberek elkezdtek aggódni, hogy mi lesz, meg eleve még reggel volt és elkezdtek késve beérni az emberek. Viszonylag hamar jött egy felmentő email, hogy akkor most aki teheti menjen haza és dolgozzon onnan és elkezdték megszervezni, hogy ki mikor indul el. Én meg csak néztem ki és nem értettem, hogy az 1cm-es hó tényleg ekkora káoszt tud okozni? De tényleg több órával megnövekedhet a hazaút, lefújnak járatokat a reptereken, megáll néha még a metró! is. Ma például, 3 nappal (!) a havazás után valamelyik vonattársaság jelentette be, hogy néhány járat szünetel. Úgy tűnik jó alkalom ez egy kis plusz szabadságra. :) 
A bonyodalmat leginkább két dolog okozza az utakon. Az egyik, hogy nagyon sokan nem igazán tudnak vezetni. Aki száraz úton nem tud normálisan bekanyarodni annak a tél nyilván armageddon. A másik, hogy téli gumi nem nagyon van, mert hát arra az 1-2 napra egy évben minek. (Állítólag sokkal olcsóbb a biztosítás is, ha az ember aláírja, hogy hóban nem vezet.) Szóval az emberek bepánikolnak, belassítanak és bedugulnak az utak. Amiket egyébként csak a napsütés fog eltakarítani napokkal később. Jó hír viszont, hogy aki teheti otthon marad, tehát a többieket szokatlanul jól járható utak várják :)

De például még egy érdekes dolgot sikerült megtanulnunk a tél jóvoltából:
Vannak dolgok amiket az ember természetesnek vesz. Mi például azt, hogy ha esik a hó és eltakarítjuk abból olyan nagy baj nem lehet. Még ha itt ritkán is esik és mások nem is teszik, haragudni csak nem fognak ha elpucoljuk a járda egy részét és nem esnek hasra a letaposott jeges rétegen. Nem úgy van az ám! Azontúl hogy minden arra járónak elmagyaráztuk, hogy hát esik a hó, eltakarítjuk hogy ne csússzál el, érted, ma megkaptam 3 különböző embertől, hogy nagyon veszélyes amit csinálunk mert bárki beperelhet érte. Kérdezem hát miért? Hát mert ha megcsúszik az én hibám lesz mert eltakarítottam... Még mindig nem értem. Hát elcsúszik, én eltakarítottam, azaz tettem valamit, tehát az én hibám. Ha nem teszek semmit, akkor a hó miatt csúszik el, amiről én nyilván nem tehetek... Ravasz! :) Ezen felül még azt is megkaptam, hogy hát hova lapátolom a havat, biztos az útra, és akkor veszélyesebb lesz rajta autóval közlekedni. Autózni sokkal fontosabb, és az út veszélyesebb mint a járda. A végén még az autós is beperel. Szal nyugodjak le, majd elolvad és hagyjam abba a felforgató tevékenységet de sürgősen ha jót akarok :) (Nagyon azért nem háborgok, mert bár ugyan többes számban írtam a lapátolást, igazából én még nem próbáltam ki az új lapátot, de ezután nem is fogom....)

10 nap élményei

Visszajöttem a meditálásból. Igaz már két hete, csak nem jutottam el oda, hogy írjak bármit is, mivel 6 napos munkaheteim voltak, beleértve a munkaszüneti napokat (karácsony stb) is. Persze önként vállaltam, megvan neki az előnye is. Sőt! Node vissza a meditációra.

A helyszín nagyon tetszett. A központ vidéken van, nagyon csöndes, nyugis környezetben. Igazából még kutyaugatást sem hallottam. Leginkább távoli tompa zajok, madarak voltak. Maga a központ egy régi tanyából lett kialakítva néhány új épülettel kiegészítve. A csűr, az istálló meg az egyéb épületek jól felismerhetők voltak. Építettek egy meditációs csarnokot is, ahová egyszerre befért mindenki kényelmesen. Hátul pedig volt egy nagy mező meg néhány sáv erdőcske ahol nagyon jókat lehetett sétálni a szünetekben, már amikor éppen nem volt köd és eső.  

Ezúttal is sok érdekes ember gyűlt össze, körülbelül 140-en lehettük, fele férfi, fele nő, meg körülbelül 8-8 szolgáló, akik főztek, takarítottak. Az utolsó előtti napon feloldják a csöndet és az emberek elkezdenek beszélgetni, hogy másnap majd ne olyan furán menjenek haza, kicsit visszaszokjanak a mátrixba. Ekkor általában mindenkinek nagyon beszélhetnékje támad, egyszerre tör ki a 10 nap alatt ki nem mondott élmények és kérdések sokasága és többnyire mindenki vigyorog mint a vadalma meg osztja az észt. 

Mint kiderült érkeztek ide Hollandiából, Romániából, Németországból, mindenfelől. Volt egy srác, aki ugyanezt Nepálban is végigcsinálta. Volt egy terhes anyuka óriási pocakkal aki úgy vigyorgott a végén, hogy öröm volt nézni. Ezen azért még én is megdöbbentem. A 10 nap alatt észrevettem, hogy két nő mindig együtt sétál, gondoltam biztos beszélgetnek, ejnye-bejnye. Később kiderült, hogy egyikük vak volt és a másik vezette. Emlékszem a magyar táborban egy pszichológussal is összefutottam. Szóval országra, vallásra, származásra, korra, nemre való tekintet nélkül érkeznek résztvevők. Ennek egyik oka, hogy a technika annyira egyszerű, annyira le van csupaszítva, mentes rituáléktól, dogmáktól, hogy nem zár ki senkit sem. Vannak persze szabályok, de mind azért, hogy segítse az embert. 

Ezt a tanfolyamot megtartották már börtönökben is. Indiában, illetve az USA-ban is voltak már hasonló "kísérletek". (Két film készült róla: Doing time, doing Vipassana, és a The Dhamma Brothers) A keményebb, emberölésért és hasonlókért ülő rabok érdekes átalakuláson mennek át. Nyilván nem lesznek szentek, de valami történik bennük. A börtönben elkövetett erőszakos események száma például nagy mértékben mérséklődik az ilyen tanfolyamon átesett rabok körében. Az egyik résztvevő a mostani tanfolyamon például azt mondta nekem, hogy ő akkor döntötte el hogy eljön, amikor megnézte a filmet, mert ha "ezek meg tudták csinálni, akkor én is" :).

Az utolsó nap megismertem végre a szobatársam is. Az elején egyedül voltam egy háromágyas szobában, valószínűleg az volt az utoljára feltöltött szoba. Ez így volt pár napig amikor egyszercsak újra benyitottam és fel volt húzva még egy ágy. Először meglepődtem, aztán annyira nem örültem, de végül megbékéltem a dologgal. Pár óra múlva megint benéztem és az ágy megint vetetlen volt. Királyság. :) Estére azonban mégis lett lakótársam, igaz valaki más, ugyanis más volt az ágynemű. Kezdtem elveszteni a fonalat. De aztán tényleg jött valaki. Bemutatkozni meg egymást alaposan megnézni nem tudtuk a némasági meg kommunikációs tilalom miatt, de annyit azért kifigyeltem hogy ugyanolyan melegítő nadrágja, arckrémje, meg ásványvizes palackja van mint nekem. Nem tudom miért, de ez valahogy vicces és megnyugtató is volt egyszerre. Szépen időben le is feküdt, nem zajongott úgyhogy béke volt és nyugalom. Egészen az éjszaka közepéig, amikor arra ébredtem hogy remegnek a falak és zeng az egész szoba. A srác úgy horkolt, hogy majd leszakadt a feje. Próbáltam zajt csapni, tapsolni, várni, kimentem megnéztem az órát az előszobában, hajnali 1. Aztán megpróbáltam nem törődni vele de hiába.  Végül azért valahogy csak elaludtam, de ez így ment a következő néhány napon is, csak az utolsó pár napra lett jobb. A végén mikor ezt megbeszéltük nagyon jókat röhögtünk. Megkaptam, hogy milyen jó szobatárs voltam, meg milyen inspiráló. Mondtam neki, hogy te is nagy tanítómester voltál. Ja, akin megkérdezné, hogy miért is nem dugtam be a fülemet: Hajnali 4-kor megszólal az ébresztő gong. Ha ezt nem hallom meg, akkor tuti 10-ig aludnék, és elvesztegetném az időt. Ébresztőórát meg szándékosan nem szoktam vinni. Ha az ember tudja, hogy csak egyszer "csörög az óra", bámulatos módon képes elsőre kiugrani az ágyból. A szundi funkciót szerintem be kellene tiltani.

A tanfolyam ezúttal is nagy élmény volt számomra, minden nehézségével együtt. Azt hittem, hogy, mivel másodszor megyek, már minden egyszerűbb lesz és jobban fog menni, de nem így lett. Voltak mélypontok és csúcspontok, csak kicsit mások mint múltkor. Úgy érzem fejlődtem és nagyon hasznos volt. 

Hogy kicsit megvilágítsam milyen nehézségek lehetnek; az egyik akadály az szokott lenni, amikor az ember már megtapasztalt valamilyen nagyon kellemes érzést, volt valamilyen "spirituális élménye". Sokan gondolják, hogy ez a célja a meditációnak, elérni egy ilyen lebegő, csodálatos állapotot és lubickolni benne. Aztán persze előbb vagy útóbb elmúlik ez az érzés, ahogy minden más is és az ember elkezd sóvárogni utána. Kicsit függő lesz. Elszomorodik, azt hiszi leállt a fejlődése, hogy "nem sikerül", talán még dühös is és az egész egyre rosszabb lesz. Na pont ez az amit el kell kerülni, semlegesnek kell maradni, megőrizni az egyensúlyt és csak megfigyelni mindent. Ez az amit gyakorolunk a 10 nap alatt és már jobban ment mint a múltkor. 

Mikor visszajöttem és meséltem pár szót erről a munkatársaknak az egyik meglepődött hogy nem csak a jó van. Pedig van, hogy a fájdalom bukkan elő, vagy más kellemetlen érzés, ez is része a dolognak. Ezt is semlegesen meg lehet figyelni. Egy idő után a fájdalom is elmúlik. De a legérdekesebb az amikor a megfigyelés közben egyszer csak feloldódik. Nem tűnik el, továbbra is ottvan, de mivel nem ellenkezünk, nem gyűlöljük, egyszerre csak elveszti az erejét. A fájdalom elkerülhetetlen, de a szenvedés opcionális. Szóban jól hangzik, de mikor az ember megtapasztalja akkor érti meg igazán, hogy tényleg. És akkor már szinte élvezi :)

Az a fajta nyugalom és csönd ami egy ilyen táborban átélhető egyszerűen elképzelhetetlen a hétköznapokban. Talán egy erdő közepén egy barlang mélyén vagy egy lakatlan szigeten lehet hasonlót megtapasztalni. Ez a csönd pedig egyre mélyül a 10 nap során. Az ember nem beszél, nem gondolkodik annyit, inkább érez és megfigyel. Ez lehetővé teszi, hogy közelebb kerüljön a tudatalattihoz ami egy sokkal nagyobb területe az agyműködésünknek, csak el van zárva előlünk. Ahogy ezen dolgozik elkezdi megtisztítani a tudatát és dekondicionálja az évek, évtizedek alatt rögzült automatikus, ösztönös reakciókat. Ez egy lassú folyamat persze, mert ahogy évekig tartott valamit berögzíteni, ugyanúgy nem lehet öt perc alatt teljesen megszüntetni. De ha az ember kitartó, akkor szépen lassan megszabadul ezeketől a "szennyeződésektől". Mit jelent ez a gyakorlatban? Mondjuk az ember orra előtt elmegy a busz és még röhög is a buszsofőr, vagy egy jóember bevág az autónk elé, vagy adót emelnek, vagy mondjuk elvesztjük egy szerettünket vagy történhet bármi. Azok az érzelmi reakciók amiket az ilyen események kiválthatnak belőlünk nagyon erősek lehetnek. Düh, harag, gyűlölet, mély szomorúság, stb. Ezek egy jó darabig emészthetnek bennünket, holott nem segítenek semmit, csak a szenvedést erősítik. Ha valaki ilyenkor "segítségképpen" szól, hogy dehiszen semmi értelme dühöngeni, az olaj a tűzre. Mindenki tudja, hogy nincs értelme, csakhogy az ember tudatosan nagyon sok mindent képtelen befolyásolni. A meditációs technika azonban a tudatalattin dolgozik. És amikor legközelebb megint ér minket egy hasonló impulzus, azon vesszük észre magunkat, hogy a dühünk felszínesebb és hamarabb elmúlik. Később szinte már azonnal. Még később már meg sem jelenik az érzés. Valami ilyesmiről szól ez az egész. Nagyon is gyakorlati, a hétköznapokban is érezhető hatással.

A könnyebbik részén tehát túl vagyok a dolognak. Most jön a neheze, amikor mindezt naponta gyakorlom reggel és este és megpróbálom mindazt amit egy tanfolyamon, "labor körülmények" között megtanultam átvinni a hétköznapokba. 

Vipassana

Elmegyek szabira 10 napra. Minden nap hajnali 4-kor fogok kelni és a napon nagy részét csukott szemmel néma csöndben való ücsörgéssel fogom tölteni. Ez lesz a második ilyen alkalom.

Egy 10 napos Vipassana meditációs elvonuláson fogok részt venni. Mikor először olvastam el a napirendet és a szabályokat  visszahőköltem. A résztvevők körülbelül napi 10 órát töltenek meditációval tíz napon keresztül. Egymással beszélgetni vagy más kommunikációt folytatni nem lehet, gyakorlatilag még a szemkontaktust is kerülni kell. A mobilt még az első napon elcsomagolják. A tanítóval napi egyszer röviden lehet konzultálni, ha van az embernek kérdése a technikával kapcsolatban, de nagyjából ebben ki is merül a kommunikációs lehetőségek sora. Gyakorlatilag a papír-ceruza is tiltott. A férfiak és nők külön szobákban alszanak és étkeznek. A menü vegetáriánus: reggeli 6-kor, ebéd 11-kor és ennyi. Vacsorára azok akik először vannak ilyenen még kapnak egy gyümölcsöt, de a régi tanítványok már csak teát legfeljebb. Sovány vigasz, hogy reggel általában megkapják ami este elmaradt. 10-kor villanyoltás, de eddigre általában már mindenki alszik, mert hát ugye 4-kor kelni kell...

Az egész azonban pont ezek miatt volt számomra érdekes és vonzó. Kíváncsi voltam, hogy egy ilyen intenzív tanfolyam mit hoz ki belőlem. Valami olyat kerestem ami elég komolyan vehető, ugyanakkor nem csak lehúzásról szól. Nem akartam több százezer forintos coachingot, egy fél napos tanfolyam meg komolytalannak tűnt. Ez a tanfolyam viszont ingyenes. Igen, a szállás és az étkezés is. Na erre rámozdultam. Na nem az ingyen kajáért, hanem mert ez egyfajta garanciának tűnt, hogy ez tényleg valami jó. A legjobb dolgok ugye ingyenesek az életben. Egy igazi, önzetlen tanító szerintem nem kérhet pénzt azért amit csinál, mert különben csak a kiváltságosak részesülhetnének a jóból. Elfogadni elfogadhat persze. Ezekből az adományokból működik a rendszer. Csak az adhat, aki elvégezte a tanfolyamot és hasznosnak találta. Voltak például olyanok, akik otthagyták az egészet pár nap után. Elvileg ezt nem lenne szabad, körülbelül csak 50-szer kérdeznek rá írásban és szóban mielőtt elkezdődne, hogy tényleg biztosan végig akarod-e csinálni, mert csak így van értelme. Persze nem börtön, el lehet menni. Ők nyilván nem adományoztak. Aki végig marad általában szokott, abból tartják a következő tanfolyamokat. A tanítók nem kapnak fizetséget, saját költségükön utaznak. Általában ugyanúgy dolgoznak mint mindenki más, szabadságot vesznek ki erre az időre. A segítők pedig régi tanítványok, akik szintén saját idejüket áldozzák arra, hogy másokra főzzenek tíz napig. Ritka manapság az ilyen a "kopasszuk meg az embereket" óceánban. Persze nagyon szkeptikus voltam, de így utólag már látom hogy a szándék valódi, nincs "trükk" és azóta sem nyaggatnak hogy "aggyá pézt." A dolog működik és ma már több mint 120 helyen van szerte a világban állandó meditációs központjuk. Magyarországon nincsen, így csak évente kétszer szokott lenni tanfolyam. Angliában van, én most oda fogok elmenni (kb két-két és fél óra a Heathrowtól, az meg ugye közel van nekem), de a fentiekből talán már kiderült, hogy a helyszín itt teljesen lényegtelen.

A legtöbben azt mondták, hogy a korán kelés és a beszéd hiánya borzasztó lehet. Ami engem leginkább visszatartott az a változástól való félelem volt. Nem tudtam, hogy miként fogok kijönni egy ilyen után. Esetleg megőrülhetek? Utánaolvastam a neten és azt a nem túl megnyugtató választ találtam, hogy igen, ez is benne van a pakliban, bár azért eléggé ritka. Mondjuk nem is javasolják komoly pszichiátria problémákkal rendelkezőknek. A másik, hogy nagyon hangsúlyozzák, hogy nem lehet közben elmenni.  Aki eljön az vállalja be, hogy végig marad. Na de mi van, ha kiderül, hogy szenvedés az egész? Vagy nem látom értelmét? Vagy valami fura szekta az egész? Így aztán beletelt jó pár hónapba mire legyőztem a félelmet. Egy időre el is felejtkeztem róla, de aztán megint megtaláltam. Végül elhatároztam, hogy jelentkezem.  De azért még mindig emlékszem amikor megérkeztem a salgótarjáni táborba... Be voltam tojva rendesen.

Aztán az ijedtség hamar elmúlt és lelkesen elmerülem a technika gyakorlásában. Sokan kérdezik, hogy mit is csinál az ember. Borzasztó egyszerű. Az első három napban a lélegzetünket figyeljük (apró módosításokkal minden nap), majd szépen lassan bevezetésre kerül a Vipassana technika. Ezt nem lőném le, hátha valaki szeretne elmenni. De gyakorlatilag az is saját magunk megfigyelése. Aki azt gondolja, hogy ez könnyű az téved. Az ember tudata nagyon kusza, jönnek mennek a gondolatok, érzések, gyakorlatilag az a csoda, ha legalább pár másodpercig sikerül valóban a lélegzeten tartani a figyelmet. Hallottam már olyan választ, hogy dehát ez nem nehéz. Nos, nekik van még egy előzetes lépcső: felismerni, hogy de.

Ezért is kell legalább három nap, hogy sikerüljön legalább kicsit lenyugodni miután az ember kiszabadult a civilizációból. Aztán valóban, egyre jobbanan megy a koncentráció, az ember kicsit le is lassul. Képes például egy 100 méteres utat fél óra alatt megtenni, mert elmélyed a lépések megfigyelésében. (Meg persze nem is tud egyebet csinálni, hiszen beszélgetni nem lehet) Persze időnként viszket az orra, elzsibbad a lába vagy éhes lesz mert megérzi a készülő ebéd illatát. Az is megeshet, hogy a szomszédból átszűrődik a kőkemény lakodalmas és a hozzá tartozó vidám üvöltözés. Vagy csak szimplán tüsszent valaki melletted. A feladat mindig ugyanaz: ha észrevetted, hogy elkalandoztak a gondolataid térj vissza a meditációhoz.
Mire jó ez az egész? Mivel a test és tudat egy rendszer, a testünk megfigyelésével tulajdonképpen a tudatunkat is megfigyeljük. Ha pedig képesek vagyunk a sóvárgást (lásd: "ez dejóvolt, ilyet még akarok", "de megvakarnám az orrom") és az elutasítást ("utálom, hogy megint fáj a hátam") legyőzni akkor automatikusan beindul egy tisztulási folyamat. Ez azonban lassú, főleg az elején amikor semmi gyakorlatunk nincsen benne. Ezért kell legalább 10 nap, hogy az ember meglássa, hogyan is működik valójában. Régebben állítólag próbálkoztak rövidebb (5 - 7 nap) tanfolyamokkal, hogy a nyugati életmódhoz szokott ember könnyebben mozduljon, de nem bizonyult hatékonynak. Nem működött, kevés volt az idő, hogy a túlpörgött agy lenyugodjon. Ha az ember kipróbálná otthon, mondjuk napi 15 percet üldögélne, annak nyilvánvalóan lenne pozitív hatása. De gyakorlatilag ahhoz hasonlítanám mintha fejfájás esetén megnyalnánk egy Saridont.  Sportoláskor is kell egy minimális idő, hogy beinduljon a zsírégetés. Ez itt sincs másképp, valahol 1 óra környékén lehet az az idő, aminél már igazán érdemes leülni. A kevesebb is jó, persze, rászoktat a rendszerességre, ellazít, de a tisztító hatás kevésbé érvényesül.

Én a tíz napot lelkesen végigcsináltam. A nehéz pillanatokkal együtt is hihetetlen élmény volt, különösen az utolsó néhány nap. Eddigre ér el az ember arra a szintre, hogy bepillantást kap abba miről is szól ez az egész, hogyan működik, hová lehet eljutni. A tudat megtisztul, lecsendesedik. Nagyon jó érzés. Kicsit "agymosás" de a jó értelemben, kimossa a szennyeződéseket. Az ember szívesen "úgy maradna".
Érdekes az első nap a "való világban". Minden olyan gyorsnak tűnik. Észreveszed, hogy az emberek rohannak, nem figyelnek sem egymásra, sem önmagukra. Fejükben kavarognak a hétköznapok problémái, sokszor idegesek, feszültek. Aztán jön egy esemény amire korábban ingerülten reagáltál volna. Most viszont egyáltalán nem zavar, vagy legalábbis kicsit hamarabb elmúlik. Egy picit szívesebben segítesz másoknak és jobban elfogadod őket olyannak amilyenek. Nem próbálod bizonygatni a saját igazadat, hiszen az is csak egy nézőpont. Jól érzed magad, egyensúlyba kerültél. Tulajdonképpen ez az egész célja. De folyamatosan kell gyakorolni, ha lehet minden nap. Különben az ember visszasüllyed. És "odakint" túl könnyű azt mondani, hogy most túl fáradt vagyok, hogy még sok a dolgom, hogy reggel nem tudok felkelni, hogy majd holnap bepótolom.
Olyan ez a tanfolyam, mint amikor a gyereket megtolják a biciklin: lendületet ad, de tekerni kell, különben egy idő után eldől. Nekem most megint egy ilyen tolás kell :)

További információk: http://www.hu.dhamma.org

Jövés-menés

Érdekes jelenség van a munkahelyen a 12 fős csapatomban. Borzasztó nagy az elvándorlás. Az utóbbi 6 hónapban 6 ember távozott! Nagyjából havonta lelép valaki. Pont pár nappal ezelőtt számoltam ezt ki ebédnél valakivel és fogadtunk, hogy akkor következő hónapban ki fog kilépni. Erre egy hét múlva ment is valaki.  Ráadásul nem is nyertem. Az egyik mókamester távozik, aki sokat segített nekünk, újaknak. Gyakorlatilag a 6 hónapommal már lassan az "öreg rókák" táborát erősítem. Van egy 6 éve itt dolgozó ős-tag, utána jön néhány 1-2 éves, aztán a frissek.

 

Mindez persze pozitív hatásokkal is jár, sok a búcsúbuli. Most is volt egy pénteken. Jó mulatság volt, hogy megérkezésünk után vagy fél órát álltunk kint a hidegben, várva, hogy a tűzoltók végre kikapcsolják a nem létező tüzet jelző riasztókat és be lehessen menni. Mondjuk mi jobban jártunk mint azok a szerencsétlenek akiket a közeli konditeremből zavartak ki egy szál törülközőbe csavarva. :)

 

Másik pozitívum, hogy gyakorlatilag óriási lehetőséget kaptunk, hogy megmutassuk mit tudunk és léphessünk előre. Például már csak egy 3-as szintű mérnökünk maradt, akivel ráadásul rengeteg a probléma és a konfliktus. Gyakorlatilag nem tölti be a funkcióját, sőt, sok problémát generál. A 2-es szintűekből már több van, de ezek nagy része is újonnan felvett, kevés a tapasztalt. Mindezekből már kiolvasható, hogy mi lehet a negatívum. Gyakorlatilag a legtöbb dologra magának kell rájönnie az embernek, mert nincs kit kérdezni, vagy ha van is elfoglalt. Nem nagyon lehet problémát eszkalálni se, pláne nem a már említett hármas szintű kolléga felé, úgyhogy addig kell agyalni a egy problémán amíg meg nem oldja az ember, vagy meg nem oldja önmagát. Ennek mondjuk én örülök, mert jobban lehet fejlődni. De lesz ebből még gond, mert amikor ömlik be a feladat nincs idő egy ilyen lassú, gondolkozós hibaelhárításra. 

 

A főnök érthetően nem örül a folyamatnak. Hogy mit tesznek ellene, azt még nem látom. Mondjuk nem nagyon lehetett ezt megállítani. Mielőtt én megérkeztem, jóval kevesebben dolgoztak a csapatban és gyakorlatilag betemette őket a munka. Volt, hogy akár 100 várakozó feladat is volt az 5-6 emberre, közben folyamatosan telefonok érkezetek, hogy miért nincs még valami kész, és minden sürgős volt persze. Így az egész afféle idegbeteg call-center jelleget öltött, amolyan "bejövök a gyárba ticketet darálni" érzést. Szerencsére ezt akkor észrevették, ezért vagyunk mára 12-en (ami szerintem még mindig kevés), és kezelhetőbb a dolog, marad minimális idő tréningre is meg egyéb kisebb projektekre. De akik az előző időszakot végignyomták elkezdtek munkát keresni és szép lassan elmentek. Sokan közülük jó mérnökök, akik jóval többre képesek (és vágynak is) mint amire itt lehetőség van. Én is látom (mondjuk ezt én már a jelentkezéskor tudtam), hogy itt viszonylag szűk és behatárolt a mozgástér. Amint az ember ebben otthonosan mozog és már rutinszerűvé válnak a hétköznapjai, vagy túl sokáig kapja a nyomást, értelemszerűen továbblép. Ez pedig körülbelül 1-3 év. A mérnökök legfőbb ellensége az unalom és a kihívás (nem egyenlő a szívással) hiánya, és ezt pénzzel is nehéz hosszú távon pótolni. 

 

Jó dolog viszont, hogy a sok újonnan felvett együtt szocializálódik :) Mikor megjöttem egy viszonylag csöndes társaságba keveredtem, ahol mindenki a munkába temetkezett. Most pedig jó a hangulat, dumálunk, szívatjuk egymást, elmegyünk néha lazítani együtt. Múltkor voltunk airsoftozni, saját szervezésben, végül csak 3-an (mármint csak 3-an a munkahelyről). Én mondjuk nem leszek állandó tag (elég fárasztó 6 órán keresztül rohangálni miközben sokszor eltalálnak, ami meg fáj), de a lengyel srácnak nagyon bejött. Máskor vacsorázni vagy sörözni megyünk. Szóval az újonnan csatlakozók pozitív hatással vannak a csoportdinamikára :D 

 

Összességében örülök neki, hogy így egy szinte újonnan alakuló csapatba sikerült  bekerülnöm, ahol a főnök is új. Sokkal több így a történés, az újdonság, a motiváció.