Hóhelyzet

A hó itt különleges dolog, mert eleve nagyon ritkán esik és akkor is többnyire azonnal olvad. Pénteken azonban icipicit hidegebb volt és rákezdett. Sőt, megmaradt! Valahogy az emberek elkezdtek aggódni, hogy mi lesz, meg eleve még reggel volt és elkezdtek késve beérni az emberek. Viszonylag hamar jött egy felmentő email, hogy akkor most aki teheti menjen haza és dolgozzon onnan és elkezdték megszervezni, hogy ki mikor indul el. Én meg csak néztem ki és nem értettem, hogy az 1cm-es hó tényleg ekkora káoszt tud okozni? De tényleg több órával megnövekedhet a hazaút, lefújnak járatokat a reptereken, megáll néha még a metró! is. Ma például, 3 nappal (!) a havazás után valamelyik vonattársaság jelentette be, hogy néhány járat szünetel. Úgy tűnik jó alkalom ez egy kis plusz szabadságra. :) 
A bonyodalmat leginkább két dolog okozza az utakon. Az egyik, hogy nagyon sokan nem igazán tudnak vezetni. Aki száraz úton nem tud normálisan bekanyarodni annak a tél nyilván armageddon. A másik, hogy téli gumi nem nagyon van, mert hát arra az 1-2 napra egy évben minek. (Állítólag sokkal olcsóbb a biztosítás is, ha az ember aláírja, hogy hóban nem vezet.) Szóval az emberek bepánikolnak, belassítanak és bedugulnak az utak. Amiket egyébként csak a napsütés fog eltakarítani napokkal később. Jó hír viszont, hogy aki teheti otthon marad, tehát a többieket szokatlanul jól járható utak várják :)

De például még egy érdekes dolgot sikerült megtanulnunk a tél jóvoltából:
Vannak dolgok amiket az ember természetesnek vesz. Mi például azt, hogy ha esik a hó és eltakarítjuk abból olyan nagy baj nem lehet. Még ha itt ritkán is esik és mások nem is teszik, haragudni csak nem fognak ha elpucoljuk a járda egy részét és nem esnek hasra a letaposott jeges rétegen. Nem úgy van az ám! Azontúl hogy minden arra járónak elmagyaráztuk, hogy hát esik a hó, eltakarítjuk hogy ne csússzál el, érted, ma megkaptam 3 különböző embertől, hogy nagyon veszélyes amit csinálunk mert bárki beperelhet érte. Kérdezem hát miért? Hát mert ha megcsúszik az én hibám lesz mert eltakarítottam... Még mindig nem értem. Hát elcsúszik, én eltakarítottam, azaz tettem valamit, tehát az én hibám. Ha nem teszek semmit, akkor a hó miatt csúszik el, amiről én nyilván nem tehetek... Ravasz! :) Ezen felül még azt is megkaptam, hogy hát hova lapátolom a havat, biztos az útra, és akkor veszélyesebb lesz rajta autóval közlekedni. Autózni sokkal fontosabb, és az út veszélyesebb mint a járda. A végén még az autós is beperel. Szal nyugodjak le, majd elolvad és hagyjam abba a felforgató tevékenységet de sürgősen ha jót akarok :) (Nagyon azért nem háborgok, mert bár ugyan többes számban írtam a lapátolást, igazából én még nem próbáltam ki az új lapátot, de ezután nem is fogom....)

10 nap élményei

Visszajöttem a meditálásból. Igaz már két hete, csak nem jutottam el oda, hogy írjak bármit is, mivel 6 napos munkaheteim voltak, beleértve a munkaszüneti napokat (karácsony stb) is. Persze önként vállaltam, megvan neki az előnye is. Sőt! Node vissza a meditációra.

A helyszín nagyon tetszett. A központ vidéken van, nagyon csöndes, nyugis környezetben. Igazából még kutyaugatást sem hallottam. Leginkább távoli tompa zajok, madarak voltak. Maga a központ egy régi tanyából lett kialakítva néhány új épülettel kiegészítve. A csűr, az istálló meg az egyéb épületek jól felismerhetők voltak. Építettek egy meditációs csarnokot is, ahová egyszerre befért mindenki kényelmesen. Hátul pedig volt egy nagy mező meg néhány sáv erdőcske ahol nagyon jókat lehetett sétálni a szünetekben, már amikor éppen nem volt köd és eső.  

Ezúttal is sok érdekes ember gyűlt össze, körülbelül 140-en lehettük, fele férfi, fele nő, meg körülbelül 8-8 szolgáló, akik főztek, takarítottak. Az utolsó előtti napon feloldják a csöndet és az emberek elkezdenek beszélgetni, hogy másnap majd ne olyan furán menjenek haza, kicsit visszaszokjanak a mátrixba. Ekkor általában mindenkinek nagyon beszélhetnékje támad, egyszerre tör ki a 10 nap alatt ki nem mondott élmények és kérdések sokasága és többnyire mindenki vigyorog mint a vadalma meg osztja az észt. 

Mint kiderült érkeztek ide Hollandiából, Romániából, Németországból, mindenfelől. Volt egy srác, aki ugyanezt Nepálban is végigcsinálta. Volt egy terhes anyuka óriási pocakkal aki úgy vigyorgott a végén, hogy öröm volt nézni. Ezen azért még én is megdöbbentem. A 10 nap alatt észrevettem, hogy két nő mindig együtt sétál, gondoltam biztos beszélgetnek, ejnye-bejnye. Később kiderült, hogy egyikük vak volt és a másik vezette. Emlékszem a magyar táborban egy pszichológussal is összefutottam. Szóval országra, vallásra, származásra, korra, nemre való tekintet nélkül érkeznek résztvevők. Ennek egyik oka, hogy a technika annyira egyszerű, annyira le van csupaszítva, mentes rituáléktól, dogmáktól, hogy nem zár ki senkit sem. Vannak persze szabályok, de mind azért, hogy segítse az embert. 

Ezt a tanfolyamot megtartották már börtönökben is. Indiában, illetve az USA-ban is voltak már hasonló "kísérletek". (Két film készült róla: Doing time, doing Vipassana, és a The Dhamma Brothers) A keményebb, emberölésért és hasonlókért ülő rabok érdekes átalakuláson mennek át. Nyilván nem lesznek szentek, de valami történik bennük. A börtönben elkövetett erőszakos események száma például nagy mértékben mérséklődik az ilyen tanfolyamon átesett rabok körében. Az egyik résztvevő a mostani tanfolyamon például azt mondta nekem, hogy ő akkor döntötte el hogy eljön, amikor megnézte a filmet, mert ha "ezek meg tudták csinálni, akkor én is" :).

Az utolsó nap megismertem végre a szobatársam is. Az elején egyedül voltam egy háromágyas szobában, valószínűleg az volt az utoljára feltöltött szoba. Ez így volt pár napig amikor egyszercsak újra benyitottam és fel volt húzva még egy ágy. Először meglepődtem, aztán annyira nem örültem, de végül megbékéltem a dologgal. Pár óra múlva megint benéztem és az ágy megint vetetlen volt. Királyság. :) Estére azonban mégis lett lakótársam, igaz valaki más, ugyanis más volt az ágynemű. Kezdtem elveszteni a fonalat. De aztán tényleg jött valaki. Bemutatkozni meg egymást alaposan megnézni nem tudtuk a némasági meg kommunikációs tilalom miatt, de annyit azért kifigyeltem hogy ugyanolyan melegítő nadrágja, arckrémje, meg ásványvizes palackja van mint nekem. Nem tudom miért, de ez valahogy vicces és megnyugtató is volt egyszerre. Szépen időben le is feküdt, nem zajongott úgyhogy béke volt és nyugalom. Egészen az éjszaka közepéig, amikor arra ébredtem hogy remegnek a falak és zeng az egész szoba. A srác úgy horkolt, hogy majd leszakadt a feje. Próbáltam zajt csapni, tapsolni, várni, kimentem megnéztem az órát az előszobában, hajnali 1. Aztán megpróbáltam nem törődni vele de hiába.  Végül azért valahogy csak elaludtam, de ez így ment a következő néhány napon is, csak az utolsó pár napra lett jobb. A végén mikor ezt megbeszéltük nagyon jókat röhögtünk. Megkaptam, hogy milyen jó szobatárs voltam, meg milyen inspiráló. Mondtam neki, hogy te is nagy tanítómester voltál. Ja, akin megkérdezné, hogy miért is nem dugtam be a fülemet: Hajnali 4-kor megszólal az ébresztő gong. Ha ezt nem hallom meg, akkor tuti 10-ig aludnék, és elvesztegetném az időt. Ébresztőórát meg szándékosan nem szoktam vinni. Ha az ember tudja, hogy csak egyszer "csörög az óra", bámulatos módon képes elsőre kiugrani az ágyból. A szundi funkciót szerintem be kellene tiltani.

A tanfolyam ezúttal is nagy élmény volt számomra, minden nehézségével együtt. Azt hittem, hogy, mivel másodszor megyek, már minden egyszerűbb lesz és jobban fog menni, de nem így lett. Voltak mélypontok és csúcspontok, csak kicsit mások mint múltkor. Úgy érzem fejlődtem és nagyon hasznos volt. 

Hogy kicsit megvilágítsam milyen nehézségek lehetnek; az egyik akadály az szokott lenni, amikor az ember már megtapasztalt valamilyen nagyon kellemes érzést, volt valamilyen "spirituális élménye". Sokan gondolják, hogy ez a célja a meditációnak, elérni egy ilyen lebegő, csodálatos állapotot és lubickolni benne. Aztán persze előbb vagy útóbb elmúlik ez az érzés, ahogy minden más is és az ember elkezd sóvárogni utána. Kicsit függő lesz. Elszomorodik, azt hiszi leállt a fejlődése, hogy "nem sikerül", talán még dühös is és az egész egyre rosszabb lesz. Na pont ez az amit el kell kerülni, semlegesnek kell maradni, megőrizni az egyensúlyt és csak megfigyelni mindent. Ez az amit gyakorolunk a 10 nap alatt és már jobban ment mint a múltkor. 

Mikor visszajöttem és meséltem pár szót erről a munkatársaknak az egyik meglepődött hogy nem csak a jó van. Pedig van, hogy a fájdalom bukkan elő, vagy más kellemetlen érzés, ez is része a dolognak. Ezt is semlegesen meg lehet figyelni. Egy idő után a fájdalom is elmúlik. De a legérdekesebb az amikor a megfigyelés közben egyszer csak feloldódik. Nem tűnik el, továbbra is ottvan, de mivel nem ellenkezünk, nem gyűlöljük, egyszerre csak elveszti az erejét. A fájdalom elkerülhetetlen, de a szenvedés opcionális. Szóban jól hangzik, de mikor az ember megtapasztalja akkor érti meg igazán, hogy tényleg. És akkor már szinte élvezi :)

Az a fajta nyugalom és csönd ami egy ilyen táborban átélhető egyszerűen elképzelhetetlen a hétköznapokban. Talán egy erdő közepén egy barlang mélyén vagy egy lakatlan szigeten lehet hasonlót megtapasztalni. Ez a csönd pedig egyre mélyül a 10 nap során. Az ember nem beszél, nem gondolkodik annyit, inkább érez és megfigyel. Ez lehetővé teszi, hogy közelebb kerüljön a tudatalattihoz ami egy sokkal nagyobb területe az agyműködésünknek, csak el van zárva előlünk. Ahogy ezen dolgozik elkezdi megtisztítani a tudatát és dekondicionálja az évek, évtizedek alatt rögzült automatikus, ösztönös reakciókat. Ez egy lassú folyamat persze, mert ahogy évekig tartott valamit berögzíteni, ugyanúgy nem lehet öt perc alatt teljesen megszüntetni. De ha az ember kitartó, akkor szépen lassan megszabadul ezeketől a "szennyeződésektől". Mit jelent ez a gyakorlatban? Mondjuk az ember orra előtt elmegy a busz és még röhög is a buszsofőr, vagy egy jóember bevág az autónk elé, vagy adót emelnek, vagy mondjuk elvesztjük egy szerettünket vagy történhet bármi. Azok az érzelmi reakciók amiket az ilyen események kiválthatnak belőlünk nagyon erősek lehetnek. Düh, harag, gyűlölet, mély szomorúság, stb. Ezek egy jó darabig emészthetnek bennünket, holott nem segítenek semmit, csak a szenvedést erősítik. Ha valaki ilyenkor "segítségképpen" szól, hogy dehiszen semmi értelme dühöngeni, az olaj a tűzre. Mindenki tudja, hogy nincs értelme, csakhogy az ember tudatosan nagyon sok mindent képtelen befolyásolni. A meditációs technika azonban a tudatalattin dolgozik. És amikor legközelebb megint ér minket egy hasonló impulzus, azon vesszük észre magunkat, hogy a dühünk felszínesebb és hamarabb elmúlik. Később szinte már azonnal. Még később már meg sem jelenik az érzés. Valami ilyesmiről szól ez az egész. Nagyon is gyakorlati, a hétköznapokban is érezhető hatással.

A könnyebbik részén tehát túl vagyok a dolognak. Most jön a neheze, amikor mindezt naponta gyakorlom reggel és este és megpróbálom mindazt amit egy tanfolyamon, "labor körülmények" között megtanultam átvinni a hétköznapokba. 

Vipassana

Elmegyek szabira 10 napra. Minden nap hajnali 4-kor fogok kelni és a napon nagy részét csukott szemmel néma csöndben való ücsörgéssel fogom tölteni. Ez lesz a második ilyen alkalom.

Egy 10 napos Vipassana meditációs elvonuláson fogok részt venni. Mikor először olvastam el a napirendet és a szabályokat  visszahőköltem. A résztvevők körülbelül napi 10 órát töltenek meditációval tíz napon keresztül. Egymással beszélgetni vagy más kommunikációt folytatni nem lehet, gyakorlatilag még a szemkontaktust is kerülni kell. A mobilt még az első napon elcsomagolják. A tanítóval napi egyszer röviden lehet konzultálni, ha van az embernek kérdése a technikával kapcsolatban, de nagyjából ebben ki is merül a kommunikációs lehetőségek sora. Gyakorlatilag a papír-ceruza is tiltott. A férfiak és nők külön szobákban alszanak és étkeznek. A menü vegetáriánus: reggeli 6-kor, ebéd 11-kor és ennyi. Vacsorára azok akik először vannak ilyenen még kapnak egy gyümölcsöt, de a régi tanítványok már csak teát legfeljebb. Sovány vigasz, hogy reggel általában megkapják ami este elmaradt. 10-kor villanyoltás, de eddigre általában már mindenki alszik, mert hát ugye 4-kor kelni kell...

Az egész azonban pont ezek miatt volt számomra érdekes és vonzó. Kíváncsi voltam, hogy egy ilyen intenzív tanfolyam mit hoz ki belőlem. Valami olyat kerestem ami elég komolyan vehető, ugyanakkor nem csak lehúzásról szól. Nem akartam több százezer forintos coachingot, egy fél napos tanfolyam meg komolytalannak tűnt. Ez a tanfolyam viszont ingyenes. Igen, a szállás és az étkezés is. Na erre rámozdultam. Na nem az ingyen kajáért, hanem mert ez egyfajta garanciának tűnt, hogy ez tényleg valami jó. A legjobb dolgok ugye ingyenesek az életben. Egy igazi, önzetlen tanító szerintem nem kérhet pénzt azért amit csinál, mert különben csak a kiváltságosak részesülhetnének a jóból. Elfogadni elfogadhat persze. Ezekből az adományokból működik a rendszer. Csak az adhat, aki elvégezte a tanfolyamot és hasznosnak találta. Voltak például olyanok, akik otthagyták az egészet pár nap után. Elvileg ezt nem lenne szabad, körülbelül csak 50-szer kérdeznek rá írásban és szóban mielőtt elkezdődne, hogy tényleg biztosan végig akarod-e csinálni, mert csak így van értelme. Persze nem börtön, el lehet menni. Ők nyilván nem adományoztak. Aki végig marad általában szokott, abból tartják a következő tanfolyamokat. A tanítók nem kapnak fizetséget, saját költségükön utaznak. Általában ugyanúgy dolgoznak mint mindenki más, szabadságot vesznek ki erre az időre. A segítők pedig régi tanítványok, akik szintén saját idejüket áldozzák arra, hogy másokra főzzenek tíz napig. Ritka manapság az ilyen a "kopasszuk meg az embereket" óceánban. Persze nagyon szkeptikus voltam, de így utólag már látom hogy a szándék valódi, nincs "trükk" és azóta sem nyaggatnak hogy "aggyá pézt." A dolog működik és ma már több mint 120 helyen van szerte a világban állandó meditációs központjuk. Magyarországon nincsen, így csak évente kétszer szokott lenni tanfolyam. Angliában van, én most oda fogok elmenni (kb két-két és fél óra a Heathrowtól, az meg ugye közel van nekem), de a fentiekből talán már kiderült, hogy a helyszín itt teljesen lényegtelen.

A legtöbben azt mondták, hogy a korán kelés és a beszéd hiánya borzasztó lehet. Ami engem leginkább visszatartott az a változástól való félelem volt. Nem tudtam, hogy miként fogok kijönni egy ilyen után. Esetleg megőrülhetek? Utánaolvastam a neten és azt a nem túl megnyugtató választ találtam, hogy igen, ez is benne van a pakliban, bár azért eléggé ritka. Mondjuk nem is javasolják komoly pszichiátria problémákkal rendelkezőknek. A másik, hogy nagyon hangsúlyozzák, hogy nem lehet közben elmenni.  Aki eljön az vállalja be, hogy végig marad. Na de mi van, ha kiderül, hogy szenvedés az egész? Vagy nem látom értelmét? Vagy valami fura szekta az egész? Így aztán beletelt jó pár hónapba mire legyőztem a félelmet. Egy időre el is felejtkeztem róla, de aztán megint megtaláltam. Végül elhatároztam, hogy jelentkezem.  De azért még mindig emlékszem amikor megérkeztem a salgótarjáni táborba... Be voltam tojva rendesen.

Aztán az ijedtség hamar elmúlt és lelkesen elmerülem a technika gyakorlásában. Sokan kérdezik, hogy mit is csinál az ember. Borzasztó egyszerű. Az első három napban a lélegzetünket figyeljük (apró módosításokkal minden nap), majd szépen lassan bevezetésre kerül a Vipassana technika. Ezt nem lőném le, hátha valaki szeretne elmenni. De gyakorlatilag az is saját magunk megfigyelése. Aki azt gondolja, hogy ez könnyű az téved. Az ember tudata nagyon kusza, jönnek mennek a gondolatok, érzések, gyakorlatilag az a csoda, ha legalább pár másodpercig sikerül valóban a lélegzeten tartani a figyelmet. Hallottam már olyan választ, hogy dehát ez nem nehéz. Nos, nekik van még egy előzetes lépcső: felismerni, hogy de.

Ezért is kell legalább három nap, hogy sikerüljön legalább kicsit lenyugodni miután az ember kiszabadult a civilizációból. Aztán valóban, egyre jobbanan megy a koncentráció, az ember kicsit le is lassul. Képes például egy 100 méteres utat fél óra alatt megtenni, mert elmélyed a lépések megfigyelésében. (Meg persze nem is tud egyebet csinálni, hiszen beszélgetni nem lehet) Persze időnként viszket az orra, elzsibbad a lába vagy éhes lesz mert megérzi a készülő ebéd illatát. Az is megeshet, hogy a szomszédból átszűrődik a kőkemény lakodalmas és a hozzá tartozó vidám üvöltözés. Vagy csak szimplán tüsszent valaki melletted. A feladat mindig ugyanaz: ha észrevetted, hogy elkalandoztak a gondolataid térj vissza a meditációhoz.
Mire jó ez az egész? Mivel a test és tudat egy rendszer, a testünk megfigyelésével tulajdonképpen a tudatunkat is megfigyeljük. Ha pedig képesek vagyunk a sóvárgást (lásd: "ez dejóvolt, ilyet még akarok", "de megvakarnám az orrom") és az elutasítást ("utálom, hogy megint fáj a hátam") legyőzni akkor automatikusan beindul egy tisztulási folyamat. Ez azonban lassú, főleg az elején amikor semmi gyakorlatunk nincsen benne. Ezért kell legalább 10 nap, hogy az ember meglássa, hogyan is működik valójában. Régebben állítólag próbálkoztak rövidebb (5 - 7 nap) tanfolyamokkal, hogy a nyugati életmódhoz szokott ember könnyebben mozduljon, de nem bizonyult hatékonynak. Nem működött, kevés volt az idő, hogy a túlpörgött agy lenyugodjon. Ha az ember kipróbálná otthon, mondjuk napi 15 percet üldögélne, annak nyilvánvalóan lenne pozitív hatása. De gyakorlatilag ahhoz hasonlítanám mintha fejfájás esetén megnyalnánk egy Saridont.  Sportoláskor is kell egy minimális idő, hogy beinduljon a zsírégetés. Ez itt sincs másképp, valahol 1 óra környékén lehet az az idő, aminél már igazán érdemes leülni. A kevesebb is jó, persze, rászoktat a rendszerességre, ellazít, de a tisztító hatás kevésbé érvényesül.

Én a tíz napot lelkesen végigcsináltam. A nehéz pillanatokkal együtt is hihetetlen élmény volt, különösen az utolsó néhány nap. Eddigre ér el az ember arra a szintre, hogy bepillantást kap abba miről is szól ez az egész, hogyan működik, hová lehet eljutni. A tudat megtisztul, lecsendesedik. Nagyon jó érzés. Kicsit "agymosás" de a jó értelemben, kimossa a szennyeződéseket. Az ember szívesen "úgy maradna".
Érdekes az első nap a "való világban". Minden olyan gyorsnak tűnik. Észreveszed, hogy az emberek rohannak, nem figyelnek sem egymásra, sem önmagukra. Fejükben kavarognak a hétköznapok problémái, sokszor idegesek, feszültek. Aztán jön egy esemény amire korábban ingerülten reagáltál volna. Most viszont egyáltalán nem zavar, vagy legalábbis kicsit hamarabb elmúlik. Egy picit szívesebben segítesz másoknak és jobban elfogadod őket olyannak amilyenek. Nem próbálod bizonygatni a saját igazadat, hiszen az is csak egy nézőpont. Jól érzed magad, egyensúlyba kerültél. Tulajdonképpen ez az egész célja. De folyamatosan kell gyakorolni, ha lehet minden nap. Különben az ember visszasüllyed. És "odakint" túl könnyű azt mondani, hogy most túl fáradt vagyok, hogy még sok a dolgom, hogy reggel nem tudok felkelni, hogy majd holnap bepótolom.
Olyan ez a tanfolyam, mint amikor a gyereket megtolják a biciklin: lendületet ad, de tekerni kell, különben egy idő után eldől. Nekem most megint egy ilyen tolás kell :)

További információk: http://www.hu.dhamma.org

Jövés-menés

Érdekes jelenség van a munkahelyen a 12 fős csapatomban. Borzasztó nagy az elvándorlás. Az utóbbi 6 hónapban 6 ember távozott! Nagyjából havonta lelép valaki. Pont pár nappal ezelőtt számoltam ezt ki ebédnél valakivel és fogadtunk, hogy akkor következő hónapban ki fog kilépni. Erre egy hét múlva ment is valaki.  Ráadásul nem is nyertem. Az egyik mókamester távozik, aki sokat segített nekünk, újaknak. Gyakorlatilag a 6 hónapommal már lassan az "öreg rókák" táborát erősítem. Van egy 6 éve itt dolgozó ős-tag, utána jön néhány 1-2 éves, aztán a frissek.

 

Mindez persze pozitív hatásokkal is jár, sok a búcsúbuli. Most is volt egy pénteken. Jó mulatság volt, hogy megérkezésünk után vagy fél órát álltunk kint a hidegben, várva, hogy a tűzoltók végre kikapcsolják a nem létező tüzet jelző riasztókat és be lehessen menni. Mondjuk mi jobban jártunk mint azok a szerencsétlenek akiket a közeli konditeremből zavartak ki egy szál törülközőbe csavarva. :)

 

Másik pozitívum, hogy gyakorlatilag óriási lehetőséget kaptunk, hogy megmutassuk mit tudunk és léphessünk előre. Például már csak egy 3-as szintű mérnökünk maradt, akivel ráadásul rengeteg a probléma és a konfliktus. Gyakorlatilag nem tölti be a funkcióját, sőt, sok problémát generál. A 2-es szintűekből már több van, de ezek nagy része is újonnan felvett, kevés a tapasztalt. Mindezekből már kiolvasható, hogy mi lehet a negatívum. Gyakorlatilag a legtöbb dologra magának kell rájönnie az embernek, mert nincs kit kérdezni, vagy ha van is elfoglalt. Nem nagyon lehet problémát eszkalálni se, pláne nem a már említett hármas szintű kolléga felé, úgyhogy addig kell agyalni a egy problémán amíg meg nem oldja az ember, vagy meg nem oldja önmagát. Ennek mondjuk én örülök, mert jobban lehet fejlődni. De lesz ebből még gond, mert amikor ömlik be a feladat nincs idő egy ilyen lassú, gondolkozós hibaelhárításra. 

 

A főnök érthetően nem örül a folyamatnak. Hogy mit tesznek ellene, azt még nem látom. Mondjuk nem nagyon lehetett ezt megállítani. Mielőtt én megérkeztem, jóval kevesebben dolgoztak a csapatban és gyakorlatilag betemette őket a munka. Volt, hogy akár 100 várakozó feladat is volt az 5-6 emberre, közben folyamatosan telefonok érkezetek, hogy miért nincs még valami kész, és minden sürgős volt persze. Így az egész afféle idegbeteg call-center jelleget öltött, amolyan "bejövök a gyárba ticketet darálni" érzést. Szerencsére ezt akkor észrevették, ezért vagyunk mára 12-en (ami szerintem még mindig kevés), és kezelhetőbb a dolog, marad minimális idő tréningre is meg egyéb kisebb projektekre. De akik az előző időszakot végignyomták elkezdtek munkát keresni és szép lassan elmentek. Sokan közülük jó mérnökök, akik jóval többre képesek (és vágynak is) mint amire itt lehetőség van. Én is látom (mondjuk ezt én már a jelentkezéskor tudtam), hogy itt viszonylag szűk és behatárolt a mozgástér. Amint az ember ebben otthonosan mozog és már rutinszerűvé válnak a hétköznapjai, vagy túl sokáig kapja a nyomást, értelemszerűen továbblép. Ez pedig körülbelül 1-3 év. A mérnökök legfőbb ellensége az unalom és a kihívás (nem egyenlő a szívással) hiánya, és ezt pénzzel is nehéz hosszú távon pótolni. 

 

Jó dolog viszont, hogy a sok újonnan felvett együtt szocializálódik :) Mikor megjöttem egy viszonylag csöndes társaságba keveredtem, ahol mindenki a munkába temetkezett. Most pedig jó a hangulat, dumálunk, szívatjuk egymást, elmegyünk néha lazítani együtt. Múltkor voltunk airsoftozni, saját szervezésben, végül csak 3-an (mármint csak 3-an a munkahelyről). Én mondjuk nem leszek állandó tag (elég fárasztó 6 órán keresztül rohangálni miközben sokszor eltalálnak, ami meg fáj), de a lengyel srácnak nagyon bejött. Máskor vacsorázni vagy sörözni megyünk. Szóval az újonnan csatlakozók pozitív hatással vannak a csoportdinamikára :D 

 

Összességében örülök neki, hogy így egy szinte újonnan alakuló csapatba sikerült  bekerülnöm, ahol a főnök is új. Sokkal több így a történés, az újdonság, a motiváció. 

Bank és Név problémák

 A bankok itt is meg tudják lepni az embert egy két jól eltalált felhasználóbarát folyamattal. Van egy számlám amin elég jó látra szóló kamatot adnak, de csak egy összeghatárig, utána semmit. Javasolták nyissak még egy ugyanilyet, 5 perc online, és akkor arra is kapok kamatot. Úgyhogy beléptem az oldalra és kérvényeztem. Kicsit furcsálltam, hogy ki kell töltenem egy csomó olyan adatot (lakhely, állampolgárság stb.) amit nyilván tudnak rólam, hiszen mikor beléptem azonosítottak és nyilván nem változott különben már bejelentettem volna. Pár nap múlva hívtak telefonon, hogy megy tovább a folyamat és meg kell kérdezniük pár dolgot. Megint csak cím, meg előző címek és hasonlók. Kérdezem, hogy minek hiszen ezt pontosan tudják rólam. Valamilyen törvény írja elő nekik, hogy új számlánál úgy kell kezeljenek, mintha nem ismernének és ezért kérik el az adatokat, nem használhatják a régieket. Hát jó. Megadtam, de a címeknél kicsit egyszerűsítettem, mert múltkor nagyon körülményesen adtuk meg, egyrészt mert kezdetben a hotelben "laktunk", másrészt meg otthonról is több címet írtunk be, hogy minél pontosabban fedjük a valóságot. Na ebből most kihagytam a "fölösleget", meg mondták hogy nem is kell pontosan elég a hónap kb. Minden rendben, majd megkapom a welcome packet postán megint. Erre ma kapok egy levelet, hogy mivel nem egyezik az általam megadott adat a rendszerben levővel ezért be kell majd fáradjak és akkor megcsinálják a fiókban... Ennyit a gyorsról és egyszerűről meg hogy nem nézhetik a régit.
Ja, ugyanezt egyszer már eljátszották másképpen is. Bementünk címváltoztatni, és mondták, hogy töltsük ki a kérvényt, írjuk alá. Megtettük előttük, meg is nézték, azt mondták minden rendben van, majd bevezetik a rendszerbe. Pár nap múlva jött a levél, hogy mivel az aláírás nem egyezett a rendszerben levővel nem tudták befogadni, fáradjunk be. Előttük írtam alá pedig azonosítás után!
Az ügyintéző Marika nénik, itt is Marika nénik, legfeljebb máshogy hívják őket...

Hasonló történet, hogy nemrég ráébredtünk, hogy rosszul van a nevem egy két helyen a rendszerben. Gyakorlatilag mindenhol amit a cég intézett. Tehát NI szám (adózás), biztosítás, céges azonosító stb. Fordítva van a név, tehát magyarosan: családnév aztán keresztnév. Eddig ebből semmi gondom nem volt, de a fenti egyszerű példa is mutatja, hogy még nagyon is lehet, úgyhogy nekifogok a javításnak hamarosan. Nem tudom hogyan történhetett mert konzisztensen angolosan használom itt a nevem, az önéletrajzon is így volt. A legvalószínűbb, hogy a HR-es hölgyek valamelyike nem olvasta el az apró betűs részt az útlevélben, miszerint előnév és utónév, hanem megszokásból dolgozott... Szomorú :)

Zajlik az élet

Régóta nem írtam, ez két dolognak köszönhető. Egyrészt szeptember közepén hazalátogattunk tíz napra, és így szinte mindenkivel sikerült élőben is megbeszélni mi a  helyzet, a másik pedig egyszerűen csak a lustaság.

A munkahelyen minden szép és jó. Továbbra is úgy érzem, hogy túl sok a feladat, a tanulnivaló, így sokszor nem jut mindenre időm. A szokásos alapfeladatok mellett van már egy két kisebb projekt amit elvállaltam: például kialakítjuk egy heti 1-2 órás önképzés lehetőségét, amit mindenki valami értelmes projekten tölthet távol a telefontól és a queue-től. Ennek a részleteit meg adminisztrációs felületét találom ki. Ezenkívűl van egy-két belső program amit más kollegák fejlesztettek, de már elhagyták a céget, így elárvultak. Ezeket vettem át hogy folytassuk a  hibajavítást és fejlesztgetést, illetve magam is írogatok hasonlókat. Emellett kellene még tanulni a vizsgákra, meg van még bőven olyan kütyü, amit itt használunk, de még egyáltalán nem, vagy csak alig ismerem. Kicsit angolozni is kellene, mert noha ezt használom mindenhol, még mindig nem vagyok elégedett a tudásommal és az aktív tanulás sokat dobna rajta. Szóval kevés az idő, de nem panaszkodom, mert valami ilyesmit szerettem volna. :)

Nemrég sikerült egyébként egy orbitális nagy szívást a nyakamba venni. Gyors segítségnyújtásnak tűnt. Arra kószált egy menedzser, hogy ugyan tudja, hogy az ügyfél nem hozzánk tartozik, de mégis... Merthát az ügyfél nagyon elégedetlen és el fog menni. No ebből kerekedett egy kicsit több mint két hetes hibakeresés, aminek a végén (persze) kiderült, hogy a hiba az ügyfél saját hálózatában van. Volt nagy öröm a végére, kaptam egy üveg pezsgőt is :) Bár hihetetlen szívás volt az egész, nagyon sokat tanultam belőle. 

Kicsit más. A helyi gáz és áramszolgáltatónk az őrületbe kerget. Összehasonlítva az otthoni élményekkel itt teljesen más alapokra helyezik a szivatást. Kezdődött azzal, hogy beköltözésünk után hónapokig nem kaptunk se számlát, se szerződést se semmit. 

Nem azért mert hiányott volna bármi is, egyszerűen ráérősek. Ez csak azért zavart, mert nem tudtam, hogy itt hogy mennek a dolgok. Feltételeztem, hogy ha nem jön semmi akkor baj van. Meg nem akartam egyben fél éves számlát se fizetni. Itt egyébként nagy divat a negyed éves, fél éves, vagy éves számlafizetés. Van havi is, de az is olyan, hogy 10 hónapra osztják el és van egy szünet. Biztos így jó :)

Aztán kaptam levelet, de csak a villanyra. Rossz volt a név is rajta persze, de felhívtam őket és kijavították. A gáz nem jött sokáig. Aztán próbáltam a csodálatos webes felületüket használni. Regisztráltam de nem volt még előfizetői azonosítóm. Írtam levelet. Egy hét múlva visszahívtak, hogy na mit szeretnék. Mondom account numbert. Nagy nehezen kaptam, az egyikre. Kis könyörgéssel kaptam a másikra is. Aztán ott is rossz volt a név. Nem gond online átírtam. Persze nem javult. Átírtam még 5ször, meg szóltam. Még ma is rossz.  Mikor kértem, hogy automatikus díjbeszedéssel fizessek akkor kérdezték, hogy mennyit vonjanak. Mondom semennyit, annyit amennyit az óra mutat, majd diktálom. Azt úgy nem lehet, az első hónapnak mindenképpen becsültnek kell lennie. Így lett 30 font. Mert itt úgy megy (legalábbis náluk) hogy becsülnek egy számlát, és UTÁNA kell diktálni, hogy gyorsan küldjenek egy javítottat... :) Szóval kb. 4 hónapig semmit nem fizettünk. Végre elkezdtek vonni, én meg szorgalmasan beküldtem az óraállást. Másnap felhív valaki, hogy mi az óraállás. Egyébként a kettővel ezelőtti lakó nevét mondogatta, miközben az ÉN mobilomon hívott. :) Mondom tegnap bediktáltam online. Ó de ők egy másik részleg, ők azok akik az embert küldik évente egyszer... Be van állítva egyébként az online számla, ettől függetlenül kapom a nyomtatott papírt. Múlt héten majdnem minden nap jött valami. Az egyikben az áremelés miatt sajnálkoztak. A másikban közölték, hogy jót akarnak nekem ezért összevonják a számlakezelőrendszereket, így nemsokára egyben lesz kezelve a gáz és a villany. És nekem semmit nem kell tennem. Majd meglássuk... 

Letelt a próbaidő!

Véglegesítettek! Mondjuk már ideje volt, mert elméletben 13 hét lett volna, én meg épp ma fejeztem be a 15. -et. A problémát az okozta, hogy a főnök épp akkor ment el szabadságra, így meg kellett várnom míg visszajön. Aztán meg teljesen szét volt esve mert behalt a gépe. Valószínűleg ma se jutott volna eszébe, ha a négyszemközti szokásos beszélgetés során meg nem kérdezem, hogy most megint izguljam végig a hétvégét vagy elárulja végre hogy mivan. Mondta, hogy ja persze, átmentem :) Ki kell tölteni egy papírt és leadni a HR-nek. Ha minden jól megy hamarosan megkapom a hátizsákot, ami minden rendes Racker-nek van. Jól néz ki, sok zsebe van, bele fog férni az összes biciklis cucc meg a kaja, igazából ezt vártam már. :)

Tegnap a kollegákkal rendeztünk egy közös vacsorát, meghívtuk a régi főnököt is. Az újat most nem, vele majd külön megyünk el legközelebb. Egy jó kis kínai étteremben voltunk, nagyon jó volt. Körbeültük az asztalt középen meg terülj-terülj asztalkám: kacsasült, sügér, kínai brokkoli, zöldségek, "suicide pork" (ne kérdezd miért), meg egy halom egyéb aminek a nevét se tudom. Jól degeszre ettük magunkat. Közben megtudtam hogy milyen is az élet egy másik angol nagyvállalatnál. A kedvenc mondatom: "Mikor beléptem rájöttem, hogy ez az a hely ahová meghalni jönnek az emberek".  Hogy melyik cég azt nem írom ide, de V betűvel kezdődik és egy idehaza is jól ismert óriás telco. Úgy tűnik hihetetlen lassú az élet ott, egy IP címkiosztásra hivatalosan is 21 nap van, meetingelnek a meetingről és hasonló jelenségek. Jó tudni hova ne menjek. Egyébként való igaz, hogy nálunk, legalábbis mérnöki szemmel, hihetetlen pörgős az élet. Sok a feladat, gyakori a sürgős és az üresjárat nem létezik. Egyszerűen nincs olyan, hogy az embernek ne lenne legalább 3 következő dolog a listáján. Ezt még szoknom kell, de egyelőre tetszik mert hihetetlen gyorsan eltelik a nap. Másrészt viszont nem nagyon van idő munkaidőben tanulni, leszámítva persze azt, ha valaminek muszáj utánanézni, különben nem tudja megoldani az ember a feladatot. Azért egy kis ping-pongra minden nap jut idő :)

Egy másik dolog ami nagyon tetszik itt, hogy elismerik a teljesítményt a plusz munkát. Nem pénzre kell gondolni (persze abban is), de elég gyakori a köszönő levél, telefon. Ha valaki túlórázik egy ügyfél miatt akkor szinte biztos, hogy az egekig magasztalják és ha sok ilyet tesz akkor feltűnik. Múltkor sikerült egy ilyen lehetőségre lecsapni, reggel 7-kor otthonról megcsináltam valamit. A főnökömnek küldött hálálkodó levélen kívül ma megkerestek és elvittek a "vitrinhez" hogy válasszak valami ajándékot belőle. Ezen teljesen meglepődtem. A vitrin persze tele volt mindenféle jóval, végülis lett egy ingyen nerf pisztolyom, tudok én is lövöldözni :) Ez a köszönöm apróságnak tűnik, de rendszeresen látok hasonlót mindenfelé és meglehetősen jó motiváló. A legfontossabb talán talán az, hogy mindez a hétköznapok része, így a kiemelkedő teljesítmény nem válik szép lassan és csöndben alapvető elvárássá, amelyet aztán igen nehéz túllépni.

Megvolt az első ügyfeles konzultációm is. Helyesebben mondva a második, mert az elsőn csak füleltem, ezen meg már beszéltem is. Úgy tűnik az ügyfelek mindenhol hasonlók, nem nagyon tudják mit akarnak, aminek a vége aztán az hogy kapják a "szoksásosat", aztán később szép lassan hozzájuk igazítjuk. Ezek a megbeszélések legtöbbször telefonon zajlanak, beül a 3 féle menedzser, meg tőlünk valaki és átbeszéljük a szerződésben foglalt műszaki tartalmat, hogy megkezdhessük a kiépítést. Kicsit elizgultam, szóval van mit fejleszteni, de azért jó lesz ez. Arra mindenképpen jó volt, hogy megszűntesse az ismeretlentől való félelmet, így már látom, hogy még egy-két ilyen és menni fog ez simán. Annyival másabb itt a tervezés, hogy tudni kell mi az ami eladható, mit tudunk támogatni. Hozzászoktam, hogy szinte bármilyen igényt ki lehet elégíteni ami műszakilag csak lehetséges, itt azért rengeteg megkötés van (csak két példa, a Cisco Anyconnect nem támogatott, sőt a dinamikus routing sem), így vigyáznom kell majd, nehogy beválalljak valamit amit nem szabad :) Mivel házon belül megvan a szakértelem ezekhez is, szerintem idővel fog ez változni. 

Sikerült a CCNA Security vizsgám. A következő cél a CCSP (Security Professional) megszerzése, ami 4 vizsgából áll. Év végéig még 1 vagy talán 2 is belefér, aztán jövőre a maradék. Utána meglássuk.

A végére egy apró sztori amit már megírtam a facebookon, de azt nem mindenki olvassa. Egyik nap megkérdeztem a biztonsági őrt hogy mi újság. Néha látom és egyszer már segített mikor kizártam magam a biciklitárolóból mert bent felejtettem a táskám... :) Kicsit meglepődött hogy érdekel mi van vele, de aztán elkezdte magyarázni hogy 7 éjszaka van zsinórban aztán 2 pihenő aztán 2 nappal aztán jön megint az éjszaka. Kemény. Éreztem a magyar akcentust, kicsit közelebb mentem és elkezdtem nézni a kártyáját. Hát persze hogy magyar volt. Rögtön pacsi. :) Nagyon örült egy kis beszélgetésnek. Egyébként hozzátenném, hogy az egyetlen őr aki mosolyog és köszön az embereknek. A többinél próbálkoztam köszönéssel egy-két hétig, de aztán meguntam hogy vagy nincs reakció, vagy szinte fizikai fájdalmat okoz a válasz kinyögése.