2012. október 21., vasárnap

Zajlik az élet

Régóta nem írtam, ez két dolognak köszönhető. Egyrészt szeptember közepén hazalátogattunk tíz napra, és így szinte mindenkivel sikerült élőben is megbeszélni mi a  helyzet, a másik pedig egyszerűen csak a lustaság.

A munkahelyen minden szép és jó. Továbbra is úgy érzem, hogy túl sok a feladat, a tanulnivaló, így sokszor nem jut mindenre időm. A szokásos alapfeladatok mellett van már egy két kisebb projekt amit elvállaltam: például kialakítjuk egy heti 1-2 órás önképzés lehetőségét, amit mindenki valami értelmes projekten tölthet távol a telefontól és a queue-től. Ennek a részleteit meg adminisztrációs felületét találom ki. Ezenkívűl van egy-két belső program amit más kollegák fejlesztettek, de már elhagyták a céget, így elárvultak. Ezeket vettem át hogy folytassuk a  hibajavítást és fejlesztgetést, illetve magam is írogatok hasonlókat. Emellett kellene még tanulni a vizsgákra, meg van még bőven olyan kütyü, amit itt használunk, de még egyáltalán nem, vagy csak alig ismerem. Kicsit angolozni is kellene, mert noha ezt használom mindenhol, még mindig nem vagyok elégedett a tudásommal és az aktív tanulás sokat dobna rajta. Szóval kevés az idő, de nem panaszkodom, mert valami ilyesmit szerettem volna. :)
Nemrég sikerült egyébként egy orbitális nagy szívást a nyakamba venni. Gyors segítségnyújtásnak tűnt. Arra kószált egy menedzser, hogy ugyan tudja, hogy az ügyfél nem hozzánk tartozik, de mégis... Merthát az ügyfél nagyon elégedetlen és el fog menni. No ebből kerekedett egy kicsit több mint két hetes hibakeresés, aminek a végén (persze) kiderült, hogy a hiba az ügyfél saját hálózatában van. Volt nagy öröm a végére, kaptam egy üveg pezsgőt is :) Bár hihetetlen szívás volt az egész, nagyon sokat tanultam belőle. 

Kicsit más. A helyi gáz és áramszolgáltatónk az őrületbe kerget. Összehasonlítva az otthoni élményekkel itt teljesen más alapokra helyezik a szivatást. Kezdődött azzal, hogy beköltözésünk után hónapokig nem kaptunk se számlát, se szerződést se semmit. 
Nem azért mert hiányott volna bármi is, egyszerűen ráérősek. Ez csak azért zavart, mert nem tudtam, hogy itt hogy mennek a dolgok. Feltételeztem, hogy ha nem jön semmi akkor baj van. Meg nem akartam egyben fél éves számlát se fizetni. Itt egyébként nagy divat a negyed éves, fél éves, vagy éves számlafizetés. Van havi is, de az is olyan, hogy 10 hónapra osztják el és van egy szünet. Biztos így jó :)
Aztán kaptam levelet, de csak a villanyra. Rossz volt a név is rajta persze, de felhívtam őket és kijavították. A gáz nem jött sokáig. Aztán próbáltam a csodálatos webes felületüket használni. Regisztráltam de nem volt még előfizetői azonosítóm. Írtam levelet. Egy hét múlva visszahívtak, hogy na mit szeretnék. Mondom account numbert. Nagy nehezen kaptam, az egyikre. Kis könyörgéssel kaptam a másikra is. Aztán ott is rossz volt a név. Nem gond online átírtam. Persze nem javult. Átírtam még 5ször, meg szóltam. Még ma is rossz.  Mikor kértem, hogy automatikus díjbeszedéssel fizessek akkor kérdezték, hogy mennyit vonjanak. Mondom semennyit, annyit amennyit az óra mutat, majd diktálom. Azt úgy nem lehet, az első hónapnak mindenképpen becsültnek kell lennie. Így lett 30 font. Mert itt úgy megy (legalábbis náluk) hogy becsülnek egy számlát, és UTÁNA kell diktálni, hogy gyorsan küldjenek egy javítottat... :) Szóval kb. 4 hónapig semmit nem fizettünk. Végre elkezdtek vonni, én meg szorgalmasan beküldtem az óraállást. Másnap felhív valaki, hogy mi az óraállás. Egyébként a kettővel ezelőtti lakó nevét mondogatta, miközben az ÉN mobilomon hívott. :) Mondom tegnap bediktáltam online. Ó de ők egy másik részleg, ők azok akik az embert küldik évente egyszer... Be van állítva egyébként az online számla, ettől függetlenül kapom a nyomtatott papírt. Múlt héten majdnem minden nap jött valami. Az egyikben az áremelés miatt sajnálkoztak. A másikban közölték, hogy jót akarnak nekem ezért összevonják a számlakezelőrendszereket, így nemsokára egyben lesz kezelve a gáz és a villany. És nekem semmit nem kell tennem. Majd meglássuk... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése